Helyi közélet

2017.09.14. 05:11

Mecénások is a műgyűjtők

fenyvesi

Fontos, hogy legyenek olyan műgyűjtők, akik nem félnek kockáztatni a pénzüket, bátran vásárolnak kortárs alkotók munkáiból, s ezzel mecénás szerepet is betöltenek. Külön elismerés illeti őket, ha a műveket tárlatokon közközkincsé teszik. Ez lehetne a mottója a magángyűjtők kiállításának, amely a napokban nyílt meg a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum dísztermében. Október 15-ig olyan alkotásokat tekinthetnek meg itt az érdeklődők, amelyeket a balassagyarmati dr. Csordás Pál vásárolt nógrádi, illetve szűkebb hazánkhoz kötődő művészektől.

Szécsény. A megnyitón az intézmény igazgatója, dr. Limbacher Gábor köszöntötte a vendégeket. Dr. Csordás Pál, a tárlat kurátora kiemelte, hogy olyan dolgot érdemes gyűjteni, ami az embernek örömet okoz. Hozzá a festmények gyűjtése áll igazán közel, az jelenti számára az örömöt.

[caption id="" align="aligncenter" width="2650"] Dr. Csordás Pál, a tárlat kurátoraFotó: Hüvösi Csaba[/caption]

Mint mondta, a terem mérete nem teszi lehetővé, hogy minden nógrádi művész munkáját bemutassák. A kiállításon Jánossy Ferenc, Földi Péter, Mustó János, Berecz Antal, Pénzes Géza, Fekete Zoltán, Réti Zoltán, Farkas András, Szabó Vladimír, Szabó Gyula, Zorád Ernő, Oláh Jolán, Puha Péter, Botos Zoltán, Adorján Attila, Földi Gergely, Szene Gál István, id. Szabó István és Csemniczky Zoltán alkotásai láthatók.

A kiállítás megnyitóján dr. Feledi Balázs, az ország egyik legjobb művészeti írója előbb arról szólt, hogy az életünk jó értelemben véve szenvedélyekhez kötődik. Kitért a műalkotások gyűjtésének szenvedélyére is. Rámutatott, hogy ez a kommunizmus éveiben teljesen elsorvadt, de hozzátette, hogy titokban azért komoly gyűjtemények „születtek”. A rendszerváltozás felgyorsította a folyamatot, a műalkotások gyűjtése iránti igényt. Kiemelte, hogy akik a kortárs alkotók munkáit gyűjtik, azok a művészetüket is támogatják.

[caption id="" align="aligncenter" width="2564"] Dr. Feledi Balázs művészeti író kiemelte: akik a kortárs alkotók munkáit gyűjtik, azok a művészetüket is támogatjákFotó: Hüvösi Csaba[/caption]

– Dr. Csordás Pál Nógrád megyei, illetve szűkebb hazánkhoz kötődő XX. századi alkotók munkáit gyűjti, amely a régióhoz, a szülőföldhöz való ragaszkodást is jelenti – fogalmazott dr. Feledi Balázs.

Az október 15-ig látogatható kiállítást Csemniczky Zoltán balassagyarmati szobrászművész rendezte. A megnyitón közreműködött Palánki Éva fuvolán és Koplányi-Bárány Tímea gitáron.

Szenográdi Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában