Balassagyarmat

2018.02.23. 09:58

Képein is tükröződik Nagy Márta művészi alázata

Február 22-ig látogatható a helyi Nagy Márta, Horváth Endre-díjas festőművész portréiból, valamint akvarell technikával készült téli tájképeiből nyílt kiállítás a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Horváth Endre Galériájában.

Sz. F.

Zolnyánszki Zsolt, a kiállítás kurátora elmondta, hogy Nagy Márta nem a tudományos igazságot, hanem impressziót keres a természetben, nem látleleteket akar adni, hanem élményt.

Dr. Feledy Balázs művészetíró a festőhöz kötődő régi ismeretségéről szólt. Az alkotó személyiségjegyei, művészi munkássága kapcsán hangsúlyozta a tehetséget, valamint az emberek és a művészet iránti alázatot, amelyben megvalósítja önmagát.

Nagy Márta a budapesti Iparművészeti Szakközépiskolában érettségizett, az egri főiskolán rajz-földrajz szakon diplomázott, majd elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát is. Az 1970-es évektől rendszeresen tárja a nagyközönség elé a műveit. Eddig 140 egyéni kiállítása volt.

– Nagy Mártában ott él az alázat. A kis falvakban is szívesen vállal kiállítást és sok képe került közgyűjteményekbe – mondta dr. Feledy Balázs.

A balassagyarmati kiállításon megtekinthető portréképeken látható, hogy az alkotó képes azonosulni az ábrázolt személy lelki világával, s így vissza is adja azt a festményein keresztül. Az akvarell technikával készült téli képek többségén a papír egy része üresen marad, így lesz a kompozíció része. Nagy Márta képei megajándékozzák a tárlatlátogatót a festészet élményével és örömével.

Kiemelt fotónkon: Nagy Márta alkotásai között, a galériában Fotó: Torjay Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában