Helyi közélet

2015.04.29. 15:05

Majális két helyszínen

fenyvesi

Salgótarján. Események kavalkádja várja a kikapcsolódni vágyókat majálissal, Dixielanddel és Tavaszi Borfesztivállal a hétvégén. A májusfa állításával kezdődik a „munka ünnepének” programsorozata a megyeszékhelyen, amely hagyományőrző csoportok közreműködésével április 30-án 15 órakor kerül a Fő térre. Zenés ébresztővel invitálja a lakosságot a rendezvényekre a Bányász-Kohász Fúvószenekar a város több pontján május 1-jén reggel 6 órától, majd a Dolinkában adnak koncertet 10 órai kezdettel. Zene után tánc következik, a Nógrád Táncegyüttes Gyermektánccsoportjai varázsolják el a közönséget, majd a gyerekeknek játszik az Egyszervolt Mesezenekar óriásbábokkal. Dóra Ottó polgármester 11.30-kor mond ünnepi köszöntőt, őt követi Demeter László, a Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezetének titkára. A beszédek után tovább folytatódnak a műsorok: felhangzanak slágerek a nagyvilágból, jó ebédhez szól a nóta - az idősebb korosztálynak - Bohács István és Forgács Erzsébet előadásában, majd ismert operetteket énekel Oszvald Marika, Udvarhelyi Boglárka és Pomlényi Péter. Újra a táncé lesz a főszerep, a színpadon a Medalion Táncsport Egyesület és a Savaria Alapfokú Művészeti Iskola moderntánc csoportjának növendékeit láthatják az érdeklődők. Ezt követően lesz Bubu show, Komédiák Színpad – a Zenthe Ferenc Színház utánpótlás csoportja - és a Bányász-Kohász Dalkör előadása. A nap folyamán játszóház és kézműves sátor várja a gyerekeket, valamint vérnyomás- és vércukormérés a felnőtteket. A rendezvények a Dolinka után 15 óra 30-tól a Fő téren folytatódnak, ahol bekapcsolódik a majális a jazz fesztivál és a borfesztivál programkínálatába. A közönség megtekintheti a II. Salgótarjáni Jazz Tábor résztvevőinek műsorát, Pál Dénes koncertjét, de fellép a Group ”N” Swing, valamint a Salgótarjáni Mazsorett csoport is. A téren kerül sor a 7. Tarjáni Tavaszi Borfesztivál megnyitójára, a nagyoknak lesz lehetőség jobbnál jobb borok és sajtok kóstolására, közben a kicsiket egész nap ugrálóvár, Csip-csip csóka gyermekbütykölde, valamint kézműves foglalkozások várják. A legkisebbek interaktív bohócműsor keretében Bogyóval és Bigyóval is szórakozhatnak. Az események szervezői korosztálytól függetlenül szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában