Helyi közélet

2015.04.29. 11:29

Közös játékok iskolásoknak

fenyvesi

Balassagyarmat. Két intézmény – az érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola, illetve a balassagyarmati Kiss Árpád Általános Iskola – alsó tagozatos tanulói nemrégiben közös játékos foglalkozásokon vettek részt, a Palóc-ligetben és környékén. A rendezvény fő célja a „Legyél a barátom” eszme jegyében az iskolai erőszak megelőzése, valamint a kapcsolatteremtés fontossága volt az apróságok számára.

[caption id="" align="aligncenter" width="838"] Az egyik állomáson pókhálót szőttek a gyerekek[/caption]

A mintegy száz kisgyermek hét vegyes csoportban oldotta meg a feladatokat, a csoportok betűjelei a „cimbora” szót adták ki együtt. A liget térképe alapján egy haladási útvonal nyomán kellett eljutniuk a különböző akadálypontokra, ahol érdekes feladatok várták őket: a „hét vezér” című helyen például szó esett a helyes viselkedés és magatartás fontosságáról, a „hét törpénél” halászattal egybekötött rímfaragás várta őket a barátságról, a „hét mesterlövész „ esetében pedig ügyességüket tehették próbára a közös feladatmegoldás örömében. Természetesen nem maradhatott el a „hétfejű sárkány”, a „hétfejű tündér” – utóbbi kézműves munka volt Lázár Ervin ismert meséjéhez kapcsolódva -, de bekerültek az akadályversenybe a hét napjaival és a „hétszínvirággal” kapcsolatos rejtvények is – itt például pókhálót szőttek és vakot vezettek, az egymásrautaltság felismerése jegyében. A nap végén a Kiss Árpád Általános Iskola teraszán a gyerekek előadták a rímfaragás során költött versikéket, a szervezők pedig házi tejjel és sajtból készült finomságokkal kínálták őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában