Helyi közélet

2016.08.26. 09:50

Konyha és ebédlő létesült

fenyvesi

Háromszáz adagos modern konyha és hozzá kapcsolódó hetvenfős ebédlő megvalósítására nyújtott be sikeresnek bizonyult pályázatot Szécsényfelfalu önkormányzata – közölte Keresztes Imre polgármester.

Szécsényfelfalu. A falu első embere tisztában volt azzal, hogy a pályázat elnyeréséhez több kell, mint maga a település léte. Ez a plusz pedig a szomszédos Endrefalva volt. A sikeres pályázatuknak köszönhetően elkészült a modern, korszerű konyha és ebédlő, ahol az endrefalvai iskolások részére naponta kétszázhúsz adagot főznek. A nyári tanítási szünetben sem csökkent a konyha kapacitása, száz százalékos kihasználtsággal működik.

[caption id="" align="aligncenter" width="852"] A nyári tanítási szünetben sem csökkent a konyha kapacitása[/caption]

A fennálló rendelkezések értelmében a hátrányos- és halmozottan hátrányos helyzetű, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek részére – öt hónapos kortól 18 éves korig – a vakáció ideje alatt is biztosítani kell az ingyenes étkezést, amelynek költségét az állam biztosítja. Endrefalván és Szécsényfelfaluban sok ilyen gyermek él, de a nyári hónapokban Szalmatercsre is szállítanak ebédet.

Keresztes Imre elmondta, hogy jó a kapcsolatuk az endrefalvai önkormányzattal, mindazokat a termékeket, amelyeket a konyhájukban fel tudnak használni, felvásárolják tőlük. A konyha és annak ebédlője egybe épült az óvoda és az iskola épületével. Ott étkeznek a gyerekek, az intézmények dolgozói, a községben lévő vendégmunkások, a kirándulók és az odalátogató vadászok. A helybeliek közül is többen igénybe veszik a kedvezményes étkezés lehetőségét.

A szociális étkezésben résztvevők közül vannak, akik az ebédlőben fogyasztják el a napi betevőt, de azok számára, akik ezt igénylik, a falugondnoki szolgálat is házhoz szállítja az ebédet. A község szép, tiszta, esztétikusan berendezett ebédlőjét – ahol a falon az egykori Szécsényfelfaluban készült fotók láthatók – esküvőkre és egyéb közösségi célokra is igénybe veszik a helybeliek. Elképzelhető, hogy a szomszédos településen élők is felfedezik a lehetőséget és élni fognak vele.

Szenográdi Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában