Angyal János kezdeményezésére nyitották meg a határt

– Mi vezérelte, hogy megnyittassa a határt, és megemlékezéseket szervezzen?

– A történet egészen születésemig vezethető vissza. 1947. március 8-án láttam meg a napvilágot Somoskőújfaluban, a Krepuska-kastéllyal szemben. Ahogy cseperedtem, mindig egyre jobban érdekelt, miért nem beszél senki az 1920. június 4-ét követő időszakról. Én még ahhoz a korosztályhoz tartozom, aki azt tanulta, hogy a nagybirtokosok kizsákmányoltak mindenkit, rossz emberek voltak, nem lehetett bennünk megbízni. Édesanyám pedig mindig a legnagyobb szeretettel beszélt dr. Krepuska Géza orvosprofesszorról, akinek mások mellett jelentős szerepe van a két község visszacsatolásában. Ez a kettősség vált cselekedeteim mozgató­rugójává.

– Hogyan vágott bele a nagy feladatba?

– 1999-ben, a Somoskői Váralja Egyesület elnökeként kezdeményeztem, hogy Somoskő és Somoskőújfalu anyaországhoz való 1924-es visszatérésének 75. évfordulóját határnyitással egybekötött megemlékezéssel ünnepeljük meg a somoskői várnál. Mai ésszel belegondolva nem kis bátorság volt ez tőlem. Akkor nem éreztem ennek súlyát, csak a cselekvésvágy hajtott.

– Hogyan emlékszik ma vissza erre az alkalomra?

– Azon esztendő február 14. napjának éjszakáján hatalmas hó esett. Nem kis aggodalommal vártam, vajon eljön-e majd valaki az ünnepségre. Elmondhatatlanul fantasztikus, a mai napig szívet melengető érzéssel tölt el, ha visszagondolok arra a hosszú sorban kígyózó, közel ezer emberre, akik az alkalmilag felállított útlevélkezelő kapunál álltak. Tették mindezt azért, hogy magyar oldalról juthassanak fel a somoskői várba, majd utána részt vegyenek a megemlékezésen. Ez a nap teljes mértékben meggyőzött arról, hogy még él népünkben a szülőföld szeretete, illetve történelmünk tisztelete.

– Mi történt ezután?

– A Somosi Kultúráért Egyesület, valamint a Somoskői Váralja Egyesület közösen elhatározta, hogy 1924. február 15-ét a „hazatérés napjává” nyilvánítja, amit minden esztendőben meg is ünneplünk. Tesszük ezt már mintegy húsz éve. Ezen nagy jelentőségű nap tiszteletére Somoskőújfaluban, illetve Somoskőn is emlékmű áll. Úgy gondolom, hogy a ma élőknek kötelességük megőrizni helyi történelmünket, valamint ezt a ragaszkodást továbbadni gyermekeinknek, unokáinknak.

– Somoskő és Somoskőújfalu közel négy évet töltött Csehszlovákia „felügyelete” alatt.

– Somosiként a családom személyesen is megélte az 1920-as trianoni elszakítást. Édesanyám három és fél évig szlovákul tanult a helyi iskolában, amelynek építtetésében a nagyapám keze is benne volt.

Vállalkozóként is megállja helyét

Angyal János 1990-ben családi vállalkozásként kft.-t alapított, ami azóta is kisebb-nagyobb sikerrel működik. Az általuk gyártott eszközök több világversenyen elnyerték a hivatalos sportszer-minősítést, valamint az úgynevezett IAAF Certificate-et is. A céget 2008-ban még az Országházban is kitüntették a trolibusz áramszedőrúdját érintő innovációért a Magyar In­novációs Nagydíj pályázaton. Budapesten, Debrecenben, a svéd Landskronában, továbbá már Kína fővárosában, Pekingben is láthatók áramszedőik a trolikon. A legtöbben arról ismerik Angyal Jánost, hogy 2003-ban megépítette Somoskőben a Bazalt Panziót, amelynek működtetésében tevékenyen részt vesz. Élvezi a vendégekkel való találkozást, sokat mesél nekik történelmünkről, az ugrógáláról, valamint bemutatja a csodálatos tájat, továbbá a világon egyedülálló cipő­múzeumot.

– Decemberben döntött a Parlament: Somoskőújfalu és Somoskő megkapja a „Hazatért Falu” címet. Hogyan élte meg?

– Az akkori érzéseket nem lehet szavakba önteni. Véleményem szerint, a „Hazatért Falu” címnek nem csupán történelmileg, hanem erkölcsileg is óriási a jelenősége. Ennek kapcsán már vannak előttünk szép példák, mint Balassa­gyarmat vagy akár Sopron.

– A nemzetközi jelentőségű, ám mára megszűnt salgó­tarjáni úgrógála is az ön nevéhez köthető.

– A 23 alkalommal megrendezett gálán öt földrész 36 országának atlétája vett már részt, köztük tizenöt olimpiai és világbajnok. A kiváló spor­tolók eredményeikkel felejthetetlenné tették szereplésüket, de a szívem mélyén nagyon örültem a magyar versenyzők sikereinek is. 1998 után Salgótarján főteréről Somoskőbe „költöztünk”, és 1999-ben a 700 éves vár alatt világszínvonalú műanyag pályát építettünk.

– Ezek a rendezvények mindig ingyenesek voltak. Mi ennek az oka?

– Az elmúlt 23 év eseményein soha nem kértünk belépőt, ugyanis azt szerettem volna, hogy a legszegényebbek is gazdagodhassanak egy világszínvonalú élménnyel. Jó érzéssel tölt el, hogy ez sikerült.

– Létrehozott egy cipőmú­zeumot is, ami egyedüálló a világon.

– A történet 1996-ban kezdődött, amikor Atlanta olimpiai bajnoka, Charles Austin volt a gála legnagyobb vonzereje. Ugyanebben az időpontban Budapesten koncertezett a magasugró nagy kedvence, Michael Jackson. Mivel elintéztem, hogy a sportoló találkozhasson az énekessel, Austin egy dedikált cipővel ajándékozott meg. Az ereklye több évig a garázsban pihent, idővel azonban több cipő is csatlakozott hozzá. Miután 2006-ban a gála egyik legnagyobb támogatója, Gyulai István barátom elhunyt, azzal az ötlettel álltam elő, hogy a legendás cipőimből múzeumot nyitok. Ezzel a néhai atléta, sportriporter és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára előtt is tisztelegni szerettem volna. Így 2007 végén a nagyérdemű közönség számára megnyílt a kiállítás, ami a mai napig is látogatható.