Helyi közélet

2015.06.04. 11:28

Kedvező fordulat a vasúti menetrendben

fenyvesi

A tapasztalatok szerint komoly, kedvező hatása volt, hogy február végén a nyilvánosságra kerültek azok a panaszok, amelyek Balassagyarmat és térsége vasúti közlekedésével kapcsolatban fogalmazódtak meg.  A MÁV júniustól ugyanis olyan menetrendet léptet életbe, amely a nógrádiak számára meggyorsítja és megkönnyíti nem csak Budapest, hanem a Balaton megközelíthetőségét is.

Annak idején Dobrocsi Lénárd balassagyarmati önkormányzati képviselő vetette fel még tavaly év vége felé egy képviselő-testületi ülésen, hogy mindenképpen napirendre kell venni a nyugat-nógrádi vasút ügyét, ugyanis tapasztalatai szerint az utóbbi időben központi szinten igencsak elhanyagolták az itteni vonalakat, és a vonatközlekedés teljes elsorvasztását mindenképpen meg kell akadályozni. Februárban végül, egy közmeghallgatásra eljöttek a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) munkatársai, akik személyesen szembesülhettek a különböző panaszokkal. A fűrumon több kifogás érkezett a rugalmatlan menetrendre, a sínpárok felújításának elmulasztására, a Drégelypalánk és Ipolyság közötti vonalszakasz újjáépítésének ügyében is akadtak szószólók. Úgy tűnt, akkor a vendégek szorgalmasan jegyzeteltek, de különösebb konkrét ígéret a bajok orvoslására nem hangzott el. Azóta két szálon is kedvezően alakultak a fejlemények. Egyrészt változást történt a KTI felső vezetésében, és a gondokra érzékenyebb „főnök” került a székbe, aki már lényegesen figyelmesebb a vidéki problémákra. Másrészt Balla Mihály országgyűlési képviselő kíséretében Balassagyarmat vezetői felkeresték Tasó Lászlót, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki közbenjárt a nyugat-nógrádi érdekekért.

[caption id="" align="aligncenter" width="729"] A gyarmati állomásról reggel már előbb indulnak Aszódra a "Piroskák"[/caption]

Nemrégiben kaptuk a hírt, hogy már most, a nyári vasúti menetrendben több, a térségünket érintő kedvező változás lesz. A Balassagyarmat – Aszód vonalon több járat indulását úgy szervezték át, hogy az Ipoly-parti városból Budapestre utazóknak közvetlenebb átszállási lehetőséget biztosítsanak, és a csatlakozáskor csak pár percet kelljen várakozniuk a Hatvan felől érkező gyorsvonatokra. Egy példa: a reggel 7 óra 55 perckor Gyarmatról induló szerelvény hét perccel korábban, 7 óra 48 perckor gördül ki az állomásról, hogy Aszódon elérje a megfelelő gyorsvonati csatlakozást. Ráadásul nem csak Budapest viszonylatában történt ilyen „menetrend-javítás”. Ha valaki Balassagyarmatról vagy környékéről a Balatonhoz igyekszik, mostantól elég lesz csak egyszer, Aszódon átszállnia, a Sátoraljaújhelyről Keszthelyre tartó, közvetlen sebesvonatra. Információink szerint a mostani változtatás csak az első lépése annak a csomagnak, amelyben a nyugat-nógrádi vasútközlekedést fejlesztik, így a februári fórumon felmerült egyéb óhajok is meghallgatásra találnak a jövőben. A témához kapcsolódó hír, hogy a közelmúltban befejeződött az Ipolyvece és Drégelypalánk közötti, mintegy ezernégyszáz méteres pályaszakaszt érintő sínpár-csere, és május 22-től újra megindult Balassagyarmatról nyugati irányban a vasúti közlekedés. A közeljövőben Drégelypalánk és Diósjenő között hasonló okokból kell majd vágányzárra számítaniuk az utasoknak. Hegedűs Henrik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában