gyakorlat

2019.06.21. 13:51

Katasztrófafilmbe illettek a balassagyarmati jelenetek

Vonattal ütközött két személygépkocsi Balassagyarmaton, az elkerülő úton – szerencsére csak „elméletben”. A katasztrófavédelmi szakemberek erre a feltételezésre építették csütörtöki látványos gyakorlatukat.

Sziládi Krisztina

Vonatbaleset helyszínén tüsténkedtek a tűzoltók. Ez csak gyakorlat volt, de a valóságban bármi megtörténhet

Forrás: NMH

Fotó: Torjay Attila

A Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a város hivatásos tűzoltó-parancsnoksága szervezésében tartott gyakorlatot ötven fő bevonásával hajtották végre. Két személygépjármű és egy vonat összeütközését imitálták.

Szeles Péter tűzoltó alezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője elmondta, hogy a gyakorlatot az Ipoly-völgyi különleges mentőegyesület tagjaival – közösen valósították meg.

– A tűzoltók mindenféle élethelyzettel találkozhatnak a káreseteknél. Ezúttal műszaki mentés során a gépjárműből kellett kivágni sérültet, illetve utasokat menteni vasúti kocsiból – ők a Mikszáth Kálmán szakgimnázium rendészeti tanulói voltak – mutatott rá Szeles Péter.

A gyakorlatok folyamatosak a tűzoltók életében. Mivel az állományban magas a fiatalok száma, lehetőséget kell biztosítani számukra, hogy ilyen helyzetekkel is találkozzanak.

– Minden gyakorlaton igyekszünk részt venni – nyilatkozta Renner Péter, az Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület vezetője. Hozzátette: a legfontosabb cél a felkészülés, hogy különleges helyzetekben is együtt tudjanak dolgozni, ha az élet úgy hozza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában