Salgótarján

2018.08.16. 10:52

Jó hír a baglyasiaknak: novemberre megújul a főutca

Felújítják Baglyasalján a Petőfi út legrosszabb állapotban lévő szakaszát a 21-es számú főút felüljárójától az 56-os házszámig.

G. K.

Az építési munkaterületet a napokban adták át a közbeszerzési eljárás nyertes vállalkozójának, a munkálatok előreláthatólag idén november végéig tartanak majd – mondta el a Nógrád Megyei Hírlapnak Fekete Zsolt.

A város polgármestere hozzátette: a hétszáz méteres útszakaszon túl az úttest melletti járdaburkolatot is felújítják, bizonyos területeken pedig új járda is épül, továbbá rendeződik az út csapadékvíz-elvezetése is. Megújulnak továbbá az érintett területen lévő buszmegállók is.

A beruházás összköltsége mintegy száznegyvenmillió forint, amelyet a Salgótarján részére elkülönített 9 milliárd 200 millió forintos keretösszegből biztosítanak.

Fekete Zsolt hangsúlyozta: – a munkavégzés forgalomkorlátozással jár. Az esetleges kellemetlenségekért a város önkormányzata és a kivitelező a közlekedők, valamint a Petőfi út lakóinak megértését és türelmét kéri a munkálatok idejére.

Kiemelt fotónk illusztráció, Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában