Nógrád megye

2018.04.21. 08:15

Járdaburkolatok épülnek Palotáson

A település önkormányzata csaknem húsz­millió forintos támogatást kapott a közelmúltban fejlesztésekre. Palotás önkormányzata ugyanis az elmúlt időszakban nem részesült adósságkonszolidációban.

N.O.

– Mindig is az volt a jellemző, hogy takarékos gazdálkodást folytattunk – mondta a Nógrád Megyei Hírlap kérdésére Szabó Mihály, a falu polgármestere. Hozzátette: már a második alkalommal részesültek a támogatásban.

– A kapott összegből olyan helyi feladatokat próbálunk megoldani, amelyekre nem igazán írtak ki pályázatot mindeddig, mégis nagyon nagy szükség lenne rájuk a településen. Esetünkben ilyen például a ravatalozó felújítása, amelynek terveit már elkészítettük, és még az idén szeretnénk megvalósítani.

A község első embere elmondta, a rendelkezésükre álló pénzből folytatják a térburkolatok lefektetését; a polgármesteri hivatal, az orvosi rendelő, a templom és a művelődési ház előtt ezek a munkálatok már megtörténtek, ezt szeretnék tovább folytatni. Ezáltal a Lehel úton és a Bajcsy-Zsilinszky úton is megépülnek a járdák. A beruházásnak köszönhetően szebb falukép fogadja majd a lakosokat és a látogatókat.

Kiemelt fotó: Szabó Mihály, Palotás polgármestere, Fotó: Hüvösi Csaba/N.M.H.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában