Helyi közélet

2015.05.19. 18:48

Ismerjük meg múltunkat, s építsük jövőnket

fenyvesi

Ebben az évben 20 éves a Tari Kodály Zoltán Általános Iskola.  Ennek a kerek évfordulónak a méltó megünneplésére a múlt hét folyamán öt napon át tartó rendezvénysorozatot szerveztek, melynek mottója: „ A múlt eredményeivel, a jelen küzdelmeivel a jövőt építjük .” Tar. A hét minden napján egy-egy rendezvénnyel emlékeztünk az eltelt 20 év eseményeire, történéseire. - mondta el lapunknak Balázs Gyuláné az intézmény vezetője. Hozzátette, hogy a múltidézés keretében „Egyszer volt, hol nem volt, volt egy tánc ” címmel művészeti gálát szerveztek, s a fellépők között üdvözölhették a hajdani Csalóka néptánccsoport tagjait. Volt diákjaik festményeiből tárlatot nyitottak, és a  „Sej, a tari réten .” címmel népdaléneklési versenyre hívták a Pásztói Tankerület iskoláinak dalolni vágyó tanulóit. Mindezek mellett vetélkedőt is hirdettek nagy magyar zeneszerzőnk, népdalgyűjtőnk, névadónk: Kodály Zoltán emlékére. Az utolsó napon délelőtt rendhagyó tanítási órák keretében a diákok író-olvasó találkozón vehettek részt, íjászkodtak, és az ősi magyar kultúrával ismerkedtek meg. A község természetes élővilágát is felfedezhették a Bükki Nemzeti Park területi képviselőjének irányításával, de keramikus vezetésével a kerámia készítés alapjait is elsajátíthatták. A nap és az egész rendezvény zárásaként néptánc fesztivál vette kezdetét a környék néptánccsoportjainak közreműködésével. A programsorozat célja az volt, hogy méltóképpen emlékezzünk az elmúlt 20 esztendőre, tegyük emlékezetessé a rendezvénysorozat eseményeivel, történésével ezt a kerek évfordulót, hogy büszkén tekinthessünk majd vissza pár év múlva a hét történéseire. Célunkat elértük. Sok tehetséges gyermek mutatta meg az öt nap folyamán a népzene, a néptánc közösségformáló erejét, és bizonyította be Kodály gondolatát, miszerint: „Pár hangnyi dallam, mintha kőbe vésve állták volna századok viharát.”, A nemzedékek együttünneplése megerősítette, hogy ahhoz, hogy jövőnket élni tudjuk, jelenünket megértsük, ismernünk kell múltunkat.. Sőt, nemcsak ismerni kell azt, de tovább is kell adnunk gyermekeinknek. – zárta mondanivalóját az intézmény vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában