Fejlesztés

2018.03.21. 11:26

Inkubátor-irodaház épül a berceli faluközpontban

Nagymértékben kijutott mostanában a jóból a központi támogatások tekintetében a dél-nógrádi, Galga-menti térség legnagyobb településének.

Hegedűs Henrik

Bővül a falu határában lévő ipari park, komoly fejlesztés valósul meg a Széchenyi István Általános Iskolában, megoldódik a csapadékvíz-elvezetés, nemrégiben pedig egy inkubátorház kialakítására kaptak jelentős összeget, amely a polgármesteri hivatal irodáinak is otthont ad a jövőben.

Megújul az óvoda is Mivel a faluban egyre több az óvodáskorú gyermek, illetve bölcsődei csoport is indult, az önkormányzat pályázatot adott be a jelenleg hetven fős Csemete-kert Óvoda épületének korszerűsítésére. Az értesítést ugyancsak 2017 végén kapták meg, hogy valamivel több, mint 57 millió forintot fordíthatnak a legszükségesebb felújításokra és fejlesztésekre. Jánvári Andrásné kifejtette, ebből a legfontosabb a rendkívül elavult, palaborítású tetőszerkezet cseréje, de természetesen más jellegű energetikai munkálatokat is végeznek majd, illetve megújulnak a vizesblokkok.

Ha a község belsejébe érkezve balra fordulunk, és a Gólya-patakon átívelő híd korlátjának támaszkodva körbetekintünk, láthatunk néhányat a falu legutóbbi fejlesztéseiből, így a tűzoltók és a mentők új állomáshelyét, és szépen mutat a dombon magasodó kastély is. Egyedül a polgármesteri hivatal épülete nem illik igazán a képbe, eléggé elszomorító látványt nyújt romos falaival. Nemsokára azonban lebontják, és udvarán épül majd meg az az inkubátorház, amely több szolgáltatási feladatot is ellát majd a térségben.

– Amikor az önkormányzatunk beadta iparfejlesztési pályázatát a Galgaguta felé eső községszélen található kis ipari parkunk bővítésére, egyértelművé vált, hogy a létesítményben zajló tevékenységeket kiszolgáló inkubátorházat is építenünk kell – mondta el Jánvári Andrásné, Bercel polgármestere.

– A helyszín tekintetében sem volt sok választás, hiszen az a nagyon régi épület, ahol most a polgármesteri hivatal működik, igencsak megérett már a felújításra. Tavaly tavasszal elnyertük a 450 millió forintos összeget az ipari övezet megnagyobbítására, az esztendő végén pedig örömmel értesültünk, hogy az inkubátorház kialakítására újabb kétszázmilliót nyertünk. Mivel nincs értelme a hivatal különösebb korszerűsítésének, helyette teljesen új, modern épületet emelünk, bővített szolgáltatásokkal.

A polgármester hozzátette, a bontás után a jelenlegi udvar helyén lesz majd az inkubátorház. Ide telepítik a jövőben az ipari parkba betelepülő cégek irodáit, a polgármesteri hivatal helyiségeit, illetve kimondottan lakossági igényeket kielégítő műhelysort is hozzácsatolnak, például gumiszervizzel. A cél az, hogy olyan központot hozzanak létre itt, amelynek jóvoltából néhány száz négyzetméteres körzeten belül minden térségi feladatkört ellátó szervezet, intézmény, hatóság összpontosulhat.

Kiemelt fotó: Jánvári Andrásné, a település polgármestere mutatja, már nem éri meg a polgármesteri hivatalt felújítani

Fotó: Torjay Attila/ Nógrád Megyei Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában