Idegenek

2018.01.17. 07:01

Ufók, kísértetek, szörnyek? – Nógrádban is észleltek hihetetlen dolgokat

Magyarországon rengeteg paranormális jelenséggel találkozhatunk, ez alól Nógrád megye sem kivétel.

Papp Bianka

László egy Egerben tartott előadáson Beküldött fotó

Volt már itt azonosítatlan repülő tárgy, azaz ufó, kísértetek, fénygömbök, semmihez nem hasonlítható, állatszerű lények.

Ezen furcsaságokról a kazári származású Miskolci László ufókutatóval beszélgettünk. Arról faggattuk a kutatót, hogy melyek a leggyakoribb jelentett észlelések, amikről tud és amelyekkel ő személy szerint is bővebben foglalkozott:

– Vannak itt ufók, kísértetjelenések, ismeretlen állatok észlelése. Ez utóbbinak jártam utána legelőször, amikor már komolyabban kezdtem el foglalkozni ezekkel a témákkal. Egy fura kinézetű helybéli férfi köré építettek világháborús legendákat, majd ebből alakultak ki a „szörnyészlelések”, amiket folyamatosan jelentettek. Ő volt a jól ismert nováki fanyűvő.

László egy általa készített sumér pecséthenger rajzolt másolatával, ezeket egyébként gyakran kötik a földönkívüliekhez Beküldött fotó

Egykori lakóhelyén, Kazáron is történtek megmagyarázhatatlan dolgok:

– Itt ufóészlelésekről hallottam, ezek a megfigyelések általában félhomályban vagy este történtek. Csillagszerű tárgyakról szóltak vagy fénygömbökről, amelyek furcsa mozgásokat végeztek az égbolton. Én magam láttam már ilyen gömböcskét fényes nappal is, ami egyszer csak eltűnt. Az egyik tanú például arról számolt be, hogy egyik éjjel azt hitte, a háza mögötti dombos-erdős területen kigyulladt az erdő, mert fényárban úszott a terület. Aztán egy csillagszerű tárgy lőtt ki függőlegesen a dombok közül az ég felé, majd ismét sötétség lett a tájon.

Kérdésünkre, miszerint mit takar ez a foglalkozás, a következő választ kaptuk:

– Ahány ufókutató, annyi módszer. Nekem ez sok mindenben kimerül: rendszeresen járok könyvtárba, minél régebbi észlelések után kutatva Magyarország területéről. Ehhez persze rengeteg könyvet és újságot kell átböngésznem. Az UFO kifejezés csak 1953-tól létezik, de már korábbi megfigyelésekre is bukkantam, amik nagyon hasonlítanak a mostani jelenségekre. Akad az első világháború idejéről, de már 1832-es is van az adataim között. Van egy 1692-es pécsi eset, de az már magyaráz­ható a jelenlegi ismereteinkkel. Az a legfontosabb, hogy találkozzak magával az észlelővel és a lehető legaprólékosabban kikérdezzem, hogy mit látott. Sok más opció van még, de én ezt a két dolgot tartom a legfontosabbnak. A lényeg, hogy minden adatot rögzítsek, aztán vagy sikerül magyarázatot találni a dolgokra, vagy nem. Ha nem, az annál érdekesebb!

Miskolci László rendszeresen tart előadásokat az érdeklődőknek, illetve az Ufó magazinban is sorra jelennek meg cikkei az általa tapasztalt jelenségekről.

Miért vagyunk szkeptikusak?

Miskolci László szerint ahány ember, annyi oka lehet annak, hogy miért szkeptikus valaki. Van, akinek nem fér bele a természettudományos világképébe az ufó, így mindenképpen cáfolni akarja ezeket a jelenségeket. A legtöbb ember csak felületesen ismeri a témát, emiatt teljesen torz kép alakul ki a fejében róla.

Tudomása szerint ő az egyetlen olyan kutató a megyében, aki nyilvánosan és ennyire komolyan foglalkozna a témával. Csupán érdeklődőkről tudunk, akik szívesebben maradnak a háttérben részben azért is, mert tartanak környezetük véleményétől.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában