Helyi közélet

2016.07.08. 04:20

Helyi termékeket dolgoznak fel

fenyvesi

A varroda után kialakították az egykori tejcsarnok, bikaistálló és körzeti megbízotti iroda helyén a varsányi feldolgozóüzemet és raktárt is, ahol a jövőben zöldségek, gyümölcsök tartósításával és tésztakészítéssel foglalkoznak majd az ott dolgozók.

Varsány. Kerek egy évvel ezelőtt, amikor átadták a varrodát, a helyiek már újabb terveket szőttek arra vonatkozóan, hogy azokat az épületeket, amelyek romosan és elhanyagoltan állnak, felújítják és további munkahelyeket teremtenek. Álmaik megvalósításához a Belügyminisztérium úgynevezett külön keretét célozták meg, amelyet önkormányzati saját erővel és további közfoglalkoztatási forrásokkal egészítettek ki.

[caption id="" align="aligncenter" width="780"] Feldolgozóüzemet és raktárt adtak át Varsányban[/caption]

– Kifejezett célunk volt – mondta Kanyó Judit polgármester –, hogy a helyben, közfoglalkoztatás keretében megtermelt zöldségeket és gyümölcsöket feldolgozzuk, és mindenekelőtt a közétkeztetésben hasznosítsuk. Szeretnénk azonban, hogy szezonon kívül is tudjunk munkát adni az itt dolgozó négy főnek, ezért kiegészítő tevékenységként tésztát fognak készíteni. Természetesen a hosszú távú fenntartás a célunk, ezért további forrásokat vontunk be. Sikeresen pályáztunk a Vidékfejlesztési Minisztérium tanyaprogramjára, amelynek keretében hagyományos baromfit tenyésztünk és a tájra jellemző gyümölcsfákat, bogyósokat és szőlőt telepítünk.

A község első embere ezután néhány gondolatban összefoglalta a településen zajló közfoglalkoztatást. Elmondta, hogy ebben az évben százharminc főt alkalmaznak, mezőgazdasági, helyi értékteremtő, közút- és belvíz-programjaik vannak. Fontos számukra, hogy a munkavégzés mellett az emberi értékeket, képességeket is figyelembe vegyék a mindennapokban. Kiemelte, hogy nehéz, embert próbáló feladatot valósítottak meg. Egyszerre kell bizonyítani a szűkebb és tágabb környezetüknek.

[caption id="" align="aligncenter" width="778"] Az ünnepélyes szalagátvágás pillanata[/caption]

– Hiszem, hogy csak összefogással, megértéssel, egymásra való odafigyeléssel lehet eredményeket elérni. Van egy mondás, amely így szól: „tiszteld az utakat, mert elvezetnek oda, ahova menni szeretnél!” Ez a gondolat akár egy mottó is lehetne számunkra, hiszen az az út, amelyen nap, mint nap járunk jobb gazdasági és életkörülmények felé is viheti az itt lakókat. Ehhez kérem a körünkben lévő vezetők további támogatását, abban a reményben, hogy Varsány egy életképes, folyamatosan fejlődő település lehessen – zárta szavait Kanyó Judit polgármester. (NBA)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában