Fejlesztések

2018.05.24. 06:59

Határon átnyúló projekt: új strandbejárat és több parkolóhely is épülhet Bánkon

Határon átnyúló együttműködés keretében új, idegenforgalmi célú elemekkel bővül Bánkon a tóparti övezet. Új helyre kerül a strandbejárat, és több parkoló­helyet alakítanak ki. A bánkiak partnere a fejlesztésben az Ipolysághoz közeli felvidéki kisváros, Gyűgy.

Hegedűs Henrik

A részleteket projektbemutató keretében ismertették szerdán a résztvevők. Ivanics András bánki polgármester elmondta, a beruházás összértéke 524 millió forint, ebből mintegy 300 milliót használnak fel magyar oldalon. Régóta tervezik, hogy csillapítsák a főutca forgalmát, hiszen a májustól szeptemberig terjedő időszakban rendkívül sok a gyalogos, miközben az úttest viszonylag szűk, így számos balesetveszélyes helyzet keletkezhet.

Élnek a szlovák kapcsolatok

Bánktól nem idegen a szlovák kapcsolat, hiszen a török hódoltság után elnéptelenedett vidékekre a Felvidékről telepítettek ide földműveseket. A leszármazottak máig őrzik hagyományaikat és evangélikus vallásukat. Északi szomszédaink nyelvét tanítják is a község óvodájában a kicsiknek. Nyáron, a bánki tóparton rendezik a Nógrád Megyei Szlovákok Találkozóját, amely az egész térség kiemelt nemzetiségi tömegrendezvénye. Ivanics András polgármester reményét fejezte ki, hogy a Gyűgy városával most létrejött kapcsolat tovább mélyülhet a jövőben, és bízik benne, hogy akár a strand további fejlesztésében, az eszközpark korszerűsítésében is együttműködhetnek, hiszen akadnak még bőven mindkét oldalon ki­aknázatlan lehetőségek.

A beruházás fele részében tehát áttelepítik a közstrand bejáratát a tóparti sétány szélére, ahol egy látogatóközpontot, illetve egy fogadópontot is létesítenek.

A Fenntartható és virtuális turizmus fejlesztése a Nógrád–Hont határmenti térségben címet kapott pályázat másik magyar elemeként a községházától a Harcsa büféig terjedő parkolót látják el szilárd burkolattal, így összesen 44 helyen férnek el majd az autók. Innen egy sétány vezet a jövőben a tópartra, ahonnan balról a strandot, jobbról a vízi színpadot érhetik el. A par­koló kialakításával párhuzamosan biztosítják, hogy a busszal érkezők a megállótól aszfaltozott, akadálymentesített járdán jussanak le a tóhoz. A virtuális turisztikai rész a wifihálózat szélesítéséből és mobilapplikációs fejlesztésekből áll.

Dušan Strieborný, Gyűgy polgármestere elmondta, nagyon örülnek, hogy Bánkkal közösen vághatnak bele ebbe a jelentős fejlesztésbe, hiszen először jelentkeztek határon átnyúló pályázatra. Náluk a nemzetközi hírű, szénsavas, kénes, alkalikus gyógyvízre telepített fürdőközpont korszerűsítését tervezik ebből a forrásból. Itt a centrumtól a fürdőig alakítanak ki egy hosszú sétányt, valamint automatikus öntözőrendszer is segíti majd a környezet folyamatos rendbetételét. A rendezvények minél jobb kiszolgálására szabadtéri színpadot építenek, és növényeket telepítenek a létesítményt övező parkba is.

 

Kiemelt fotó: Torjay Attila/N.M.H.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában