Helyi közélet

2015.04.24. 09:08

Gazdagítják kultúránkat a roma művészek

fenyvesi

A zene, a vers, a képzőművészetek, valamint azok helyi és országos hírű képviselői voltak a főszereplői az április 22-én Salgótarjánban megrendezett Roma kultúra napjának, amely a József Attila Művelődési és Konferencia-központban a Salgótarjáni Ifjúsági és Információs Tanácsadó Iroda szervezésében került bemutatásra. A fellépők és kiállítók sokat tettek, tesznek a roma és a magyar kultúra színesítéséért és megismertetéséért, ezért megérdemelten kerültek reflektorfénybe ezen a napon. Salgótarján. Az eseményt a Kályi Chirikli zenekar cigány himnusza nyitotta meg. Az öttagú csapat számos elismeréssel büszkélkedhet, Nemzetiségekért-, Kisebbségekért-, valamint Esélyegyenlőségért díjjal, a Népzenei Minősítő Fesztiválon Arany fokozatot kaptak, a Nógrád Megyei Roma Fesztiválon három alkalommal is első helyezést értek el, valamint országos roma versenyen a dobogó második fokára „léphettek fel”.

„Hazánkban a romáknak két pántlika díszíti a homlokukat”: a magyar, piros-fehér-zöld, és az aranyszínű, amely származásuk szimbóluma – így kezdte megnyitó beszédét Dániel Zoltán, Salgótarján alpolgármestere, aki a folytatásban művészeti tevékenységüket méltatta. Az elmúlt századokban a legtöbb külföldi ember a világot járó cigány zeneművészeken keresztül találkozott Magyarországgal és a magyar kultúrával, ezért minden állampolgár köszönettel tartozik nekik, amiért képviseltek, képviselnek bennünket a világban és viszik hazánk, az itt élők jó hírét. Vitathatatlan tény, hogy a cigány kultúra szerves része hazánknak és az egyetemes kultúrának. Az ő örökségük, kulturális tudásuk közös kincsünk, amik azokra a tapasztalatokra épülnek, melyeket az elmúlt évszázadokban közösen halmoztunk fel. A szellemi örökségért elismertségéért azonban ma is küzdeni kell. A kultúra feladata, hogy megmutassa értékeinket, honnan jöttünk és mire lehetünk büszkék, hiszen ez része mindannyiunk életének – mondta Dániel Zoltán. Hangsúlyozta: a sokszor mély szegénységben élő roma családoknak, közösségeknek azt üzeni a mai rendezvény, hogy olyan kultúrájuk van, amiért érdemes, küzdeni, amivel érdemes élni. Fontos kifejeznünk nagyrabecsülésünket azoknak, akik gazdagították és gazdagítják művészetünket, a maihoz hasonló alkalmakkor nekik kell reflektorfénybe kerülniük.

Botos Zoltán, Magyar Örökség díjas festőművész, a Magyar Tudományos Akadémia kitüntetettje kifejtette: örömmel tesz eleget a felkérésnek, és osztja meg életútját, gondolatait a közönséggel. Mint fogalmazott: egy rasszizmus ellenes rendezvényen vesz részt, majd történelmi példákon és világhírű embereken keresztül mutatta be önmagát, osztotta meg gondolatait a cigányságról. A szóbeliséget a bevezetőben megismert Kályi Chirikli nevezetű formáció előadása, majd a Rajkó zenekar volt növendékeinek - Botos Zsolt és Oláh Csaba – hegedűjátéka törte meg. A folytatásban továbbra is a zene maradt előtérben: Jónás Xénia és az Akusztik Project kápráztatta el a nagyérdeműt. Az együttes időközben egy régi-új taggal egészült ki, az X-factor győztes Oláh Gergő kapcsolódott - két dal között - egykori csapatához, s közösen adtak elő ismert és kevésbé ismert slágereket. A tehetségkutató nyertese bemutatta a zenekar történetét és tagjait. Kiemelte Oláh Krisztiánt, akinek megkerülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a roma kultúra napi rendezvény létrejött, és nem mellékesen a zenei érzékenysége is előtérbe került.

A program második felében főként prózai megnyilvánulásokra került sor: Illés Kornél, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze szólt a jelenlévőkhöz, majd Köszegi Edit ismertette saját életútját. Őket követte Szuhay Péter, aki a cigánysággal kapcsolatos gondolatait közvetítette. Budai Dániel verset szavalt, Berki Tibor pedig inspiráló beszédet tartott. Az esemény előtt és után a résztvevők megtekinthették a cigányság történetét és kultúráját bemutató tárlatát, melyen Oláh Jolán, Balázs János, Botos Tibor és Oláh Lajos műveit állították ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában