Helyi közélet

2015.05.21. 18:10

Figo is visszalépett az elnökjelöltségtől

fenyvesi

A holland szövetséget vezető Michael van Praag után Luis Figo is bejelentette, hogy visszalép az elnökjelöltségtől, azaz nem méretteti meg magát a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) jövő pénteki elnökválasztásán. (MTI/AP/Reuters)

A korábbi portugál válogatott futballista azzal indokolta visszakozását, hogy szerinte a május 29-i szavazás "nem egy normális választás lesz". Közleményében jelezte, hogy nem kíván részt venni egy olyan folyamatban, amely arra szolgál, hogy abszolút hatalmat biztosítson egyetlen embernek - utalt az ötödik elnöki ciklusára készülő Joseph Blatterre.

[caption id="" align="aligncenter" width="447"] Luis Figo 2000-ben kapta meg az Aranylabdát[/caption]

A 2000-ben aranylabdás, a következő évben pedig a FIFA-nál a világ legjobbjának megválasztott Figo a kampánykörútján sok helyen álszenteskedéssel találkozott. Mint utalt rá, saját maga tapasztalta, hogy egyes nemzeti szövetségek elnökei az egyik nap az ördöghöz, majd másnap - emelvényre kiállva - már Jézus Krisztushoz hasonlították a FIFA vezetőit. Azokat pedig, akik tényleg beszélni akartak, elhallgattatták. Hozzátette: a FIFA-ban Blatter diktatúrája érvényesül, s a jelenlegi vezető újraválasztását széles körben valószínűsítik. "Átgondolva a dolgot és eszmét cserélve a további két jelölttel, úgy gondolom, hogy a május 29-i szavazás nem egy normális választás lesz. És mivel nem az lesz, rám ne számítsanak" - közölte Facebook-oldalán is. Michael van Praag pár órával korábban lépett vissza, hogy ezzel Ali bin al-Husszein jordán herceget támogassa.     Figo visszalépésével így már csak al-Husszein a kihívója Blatternek.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában