Helyi közélet

2016.07.27. 14:08

Ferenc pápa: a világ háborúban áll, de ez nem vallások közötti háború

fenyvesi

A világ háborúban áll, de ez nem vallások közötti háború - hangsúlyozta Ferenc pápa, akit a lengyel közszolgálati televízió tudósítója idézett, miután szerda délután a pápai gép leszállt a krakkói Balice-repülőtéren.

Varsó-MTI. A tudósító szerint - aki azoknak az újságíróknak az egyike volt, akik a repülőgépen kísérték a pápát lengyelországi zarándoklatra  -  a szentatya fájdalmát fejezte ki az utóbbi időben egyre gyakrabban ismétlődő európai támadások miatt, külön is említve a keddi normandiai késelés áldozatául esett lelkész tragikus esetét. "A világ háborúban áll, mivel elvesztette a békét" - mondta a katolikus egyházfő még a gép fedélzetén az őt kísérő újságíróknak, így a lengyel tévétudósítónak is. Hangsúlyozta ugyanakkor: nem vallások közötti háborúról van szó, hanem az érdekek érvényesítéséért, a pénzszerzésért és az anyagi eszközök birtoklásáért folytatott háborúról. Minden vallás a békét óhajtja, mások azok, akik háborút akarnak.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Az ötnapos lengyelországi zarándoklatra érkezett Ferenc pápa integet a krakkói Balice Repülőtéren tartott fogadási ünnepség után, 2016. július 27-én. (MTI/EPA/Marcin Obara)[/caption]

Ferenc pápa megismételte azt a korábban már többször - többek között az idei januári békevilágnapi üzenetében is - hangoztatott fejtegetését, miszerint immár egyfajta harmadik világháború zajlik, csak éppen "darabokban". Ezzel arra utalt, hogy a terrorista cselekmények és ezek tragikus következményei, a helyi háborúk, az emberrablások, a személyek etnikai vagy vallási okból történő üldözése most már kiterjed a világ minden részére. A tévétudósító szerint a katolikus egyházfő azt a véleményét is megosztotta az újságírókkal, hogy a krakkói Ifjúsági Világtalálkozóra (IVT) érkező fiatalok "reményt adnak" a világnak. "Olyan dolgokat mondanak nekünk, amelyek örömöt és békét hoznak számunkra" - tette hozzá.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Az ötnapos lengyelországi zarándoklatra érkezett Ferenc pápa Andrzej Duda lengyel elnök (k) és a felesége, Agata Kornhauser-Duda mellett a krakkói Balice Repülőtéren tartott fogadási ünnepségen 2016. július 27-én. (MTI/EPA/Radek Pietruszka)[/caption]

Ferenc pápa ötnapos lengyelországi zarándoklatának fő célja a kedden megnyitott, vasárnapig tartó IVT-n való részvétel. Az IVT a katolikus egyházfő által meghirdetett Irgalmasság Szentévébe illeszkedik.  A programsorozat hétvégi csúcseseményeire - a Krakkó melletti Brzegiben létesített, Irgalmasság Kampuszának elnevezett mezőn  szombaton kezdődő éjjeli virrasztásra és a vasárnapi szabadtéri pápai szentmisére - mintegy másfél millió résztvevőt várnak. Az IVT-t szigorú biztonsági intézkedések kísérik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában