Helyi közélet

2016.08.23. 08:59

Falunap kenyérszenteléssel

fenyvesi

A szombati esemény, mint sok más településen itt is délelőtt tíz óra tájban egy szentmisével kezdődött. A község életében meghatározó jelentőségű falunap ünnepi programsorozata a Fráter Erzsébet parkban folytatódott. Hatalmas nézősátrak, kirakodóvásár és főzősátrak várták az ide kilátogatókat.

 

Csécse. A színpadon délelőtt tizenegy órától éjfélig szinte nem volt megállás. Elsőként a helyi kisgyermekek Apócák című műsorára került sor, majd az Ecsegről érkezett Kórós Lackó – édesapja közreműködése mellett – énekszámokkal szórakoztatta a közönséget. A Himnusz elhangzása után Kovács József atya szentelte meg az új kenyeret, majd Bóna Lászlóné ünnepi verse, az óvodások tánca és egy közös ének-Honfoglalás- következett. Ez idő tájt már igencsak megteltek a kánikulai hőségtől némiképpen védő hatalmas nyitott sátrak, amikor Barna István polgármester, Becsó Zsolt országgyűlési képviselő és Székelyné Muha Csilla ünnepi köszöntőjét fogadhatták a résztvevők.

[caption id="" align="aligncenter" width="852"] A helyi óvónénik táncos műsora[/caption]

A vendégek között ezúttal is ott voltak a környék településeinek a polgármesterei, így Maczó László (Bér), Nagy Attiláné (Kisbágyon), Borbély Gábor (Buják), Kovács Ottó (Szarvasgede), Szabó Mihály (Palotás), Noskó Sándor (Kutasó) és Berkes Balázs (Egyházasdengeleg), továbbá Zsiga Tamás, a Pásztói Járási Hivatal vezetője.

A továbbiakban a néptánc és a zene kapott főszerepet. A Kéknefelejcs Népdalkör, a salgótarjáni Havanna Táncstúdió Sportegyesület, a palotási Kenderike Néptánccsoport és a francia származású Hunter Bernard tangóharmonikán előadott műsora bűvölte el a nézőket. Ezt követően került sor a település legidősebb és legfiatalabb lakójának köszöntésére – Ozsvárt Pálné, Teri néni 96 éves, míg Holecz Fanni Napsugár nem egészen egy hónapos – és ekkor adták át az önkormányzat által 2012-ben alapított Molnár Gábor emlékdíjat is, amelyet az idén Forró László vehetett át.

Az önkormányzat ezúttal sem felejtette el azokat is köszönteni, akik az eltelt évek, évtizedek során sokat tettek a településért, így Gulyás Gábornét, Barna Tibornét, Gergely Istvánt, Hényelné Pásztor Zitát, Kubatov Gábort, a Szűcsné Pál Marianna által vezetett 15. éves születésnapját ünneplő Kéknefelejcs Népdalkört, a Csécse Településért Egyesületet és annak vezetőjét, Lánczi Imrénét, a Vers és Tea Irodalmi Kört, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselőit, valamint a községi konyhai dolgozóit.

A színpadon ezt követően ismét a palotási Kenderike Néptánccsoport, majd a helyi, éppen ötéves születésnapját ünneplő – Kovács Jánosné által vezetett – Borostyán Nyugdíjas klub adta elő produkcióját. Őket a nap sztárvendége, Janicsák Veca énekes követte a sorban. A továbbiakban a helyi óvónénik táncos műsora bűvölte el a közönséget, majd az egyházasdengelegi Táncoló Talpak néptáncegyüttes és a Herédi Néptáncsoport műsorára került sor. A hagyományos tombolasorsolás után a Szabad Élet zenekar szórakoztatta a nézőket,késő este pedig tűzijátékban gyönyörködtettek a falunap részvevői. Mindazokat, akik még ezt követően is bírták szusszal, a Retró Duó közreműködése mellett egy éjszakába nyúló szabadtéri bál várta.

[caption id="" align="aligncenter" width="852"] Janicsák Veca volt az esemény egyik sztárvendége[/caption]

A falunapi rendezvény fő támogatója a Key-Telekom Kft volt, akit a helyszínen Kracsál Ferenc képviselt. E napon bizony senki nem maradt étlen szomjan, hiszen a főzősátrak sokasságában a támogatók jóvoltából a palotási Komáromi Tibor és csapata halászlével, a községi valamint a roma önkormányzat babgulyással, krumpli gulyással illetve lecsós nokedlival, a helyi egyesület kukoricamáléval, a „Boldog Óvodások” pedig rizottóval fogadták a nap folyamán megéhezett embereket, gyermekeket.

 

Cz.Z.J.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában