Balassagyarmat

2018.02.23. 06:55

Esélyt kaptak az életre a babák

Újra életeket menthet a balassagyarmati Dr. Kennesey Albert Kórház inkubátora. A babamentő berendezés a kórház felújítása miatt ideiglenesen nem üzemelt, nemrég azonban visszahelyezték a helyére.

Papp Bianka

Korábban már beszámoltunk Nógrád megye életmentő készülékeiről, illetve arról, hogy a Balassagyarmaton kihelyezett inkubátor ideiglenesen nem fogadja az elhagyatott kisbabákat. A kórházi rekonstrukció végeztével azonban ismét működőképes.

Dr. Bauer Viktor, a balassagyarmati egészségügyi intézmény gyermekosztályának főorvosa bízik abban, hogy nem lesz szükség az inkubátor használatára, illetve reméli, hogy az eszköznek köszönhetően nem ismétlődik meg a 2013-as eset, amikor is egy halott csecsemőt találtak meg a város külterületén található Springa-dombon. Az újszülött egy nejlonzacskóba csomagolva került elő, és már nem lehetett rajta segíteni.

Akkoriban ez a sajnálatos eset adta az ötletet, hogy legyen egy babamentő gépezet a városi kórházban. A főorvos elmondta: öt perccel azután, hogy elhelyeznek egy újszülöttet, az inkubátor csengője megszólal, értesítve ezzel a szakembereket. Ezt követően a kisbaba megkapja a szükséges ellátást, és átesik a vizsgálatokon.

A salgótarjáni készülék 2005 óta zavartalanul működik. A kórház portája mellett, a jobb oldalon található, és úgy tudjuk, több alkalommal előfordult, hogy ártatlan életeket mentett meg.

Kiemelt fotó: Torjay Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában