Helyi közélet

2015.05.11. 14:39

Érvek és ellenérvek a lakossági fórumon

fenyvesi

Rétság. Fejlesztési elképzelések, és ezzel kapcsolatban éles viták bontakoztak ki a mintegy félszáz érdeklődő előtt a közelmúltban rendezett rétsági lakossági fórumon.

A rendezvény első részében, közel egy órás felszólalásában Hegedűs Ferenc polgármester számolt be a 2014-es teljesítésekről, illetve kitért az idei tervekre is. Hangsúlyozta, örömteli, hogy a város költségvetése a bevételek felé billent el, tehát „pozitív szaldójú”, ráadásul magas az adóbevétel is, köszönhetően a termelékeny gazdasági egységeknek. Az önkormányzat fenntartásában lévő intézmények működése zökkenőmentes, elkészült az új buszforduló, és a város belterületi közlekedési rendjében, valamint a közterületek szépítésében is előremutató változások történtek. A tervekkel kapcsolatban elmondta, bár már idén több fejlesztést hajtanának végre, a pályáztatási rendszer sajátossága miatt azonban az esetleges támogatások csak jövőre, vagy 2017-re vetítik elő mindezeket, azaz idén aligha várható látható korszerűsítés Rétságon. Pedig nagy igény volna például a buszfordulóban egy igényes váróterem kialakítására a jelenlegi konténer helyett, és az egykori honvédlaktanya jelenleg kihasználatlan ingatlanjait is benépesítenék. A polgármester kiemelte, érdeklődő csak-csak akadna, de itt megragadnak a folyamatok, komolyabb ajánlattételig nem jutnak el a tárgyalások. A laktanyaterület nyugati oldalán lenne még terjeszkedési lehetőség, ám ez a rész, a gyakorlótér a tolmácsi önkormányzat tulajdona, és velük egyáltalán nem áll közel a megegyezés, a felajánlott cseretelket a szomszédos község nem tartja elfogadhatónak. Ugyancsak lenne még egy mintegy harmincöt hektáros terület, a helyiek által „Tankosnak” hívott földdarab, ennek megszerzésére viszont jó esélyt lát Hegedűs Ferenc. A város vezetője a továbbiakban szót ejtett még a Rétságon a közelmúltban tapasztalt garázdaságok és vandalizmus visszaszorításáról, a benzinkútnál létesített sebességmérő pontról – a megengedettnél gyorsabban érkező járművek érzékelésére a jelzőlámpa azonnal pirosra vált -, egy nyilvános illemhely beüzemeléséről, zöldövezetek létesítéséről, valamint nem mondott le a tavalyi választási programban beígért idősek otthona kialakításáról. A beszámoló után több hozzászóló firtatta a polgármester és a képviselő-testület között fennálló nem éppen barátságos viszonyt. Ezzel kapcsolatban Hegedűs Ferenc kijelentette, a testületi üléseken „nagyon jól megvagyunk Mezőfi Zoltán alpolgármesterrel”, de azon kívül „egy percet sem beszélünk egymással”. Hozzátette, becsapottnak érzi magát, és „aki engem becsap, annak nem hiszek”, így nem is kívánja az alpolgármester segítségét igénybe venni, ráadásul a javaslatainak ötven százalékát nem fogadja el a testület, így csorbát szenved az együttműködés. Mezőfi Zoltán erre válaszolva adatokat sorolt fel, mondván „ a novembertől áprilisig terjedő időszakban 133 testületi határozat született, amiből 106 volt egyhangú”, és csak a napirendek tíz százalékában alakult ki egyértelmű nézetkülönbség a felek között, ami mindenképpen az együttműködés hatékonyságát mutatja.

[caption id="" align="aligncenter" width="653"] Rétságon még vitatkoznak a fejlesztési tervekről – képünk illusztráció[/caption]

Jávorka János önkormányzati képviselő, miután a hosszú ideje garázsban álló önkormányzati busz helyzetének esetleges megoldásait ecsetelte (erre későbbi számunkban még visszatérünk – a szerk.), arra tért ki, hogy szép-szép a polgármester által felsorolt fejlesztések terve, de amíg mindez csak szavakban létezik és nem hivatalos, leírt és a testület által elfogadott változatban, addig ezek csupán az álom szintjén rekedt elképzelések. Le kell konkrétan fektetni a fejlesztési célokat, mert csak így kaphat tényleges támogatást rá a város. Hegedűs Ferenc válaszában kifejtette, a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség munkatársaival ő felvette a kapcsolatot, meghívta őket az irodájába, hogy a részletekről tárgyaljanak, de erre egyetlen képviselő sem jött el, tehát nem a polgármester miatt akadozik az ügy. Kijelentette: a maga részéről hajlandó és nyitott a későbbi egyeztetésekre, de a város érdeke, hogy minél előbb megszülessen a 2020-ig terjedő végleges fejlesztési terv-változat. A lakossági fórum további részében a hozzászólók elsősorban a saját, szűkebb lakókörnyezetüket érintő témákat vázolták fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában