Helyi közélet

2017.05.11. 04:29

Értékőrzés a közösség feladata

fenyvesi

Varsányban arra adták a fejüket, hogy egy országos rendezvénysorozathoz, a „Közösségek Hetéhez” kapcsolódnak. A szervezők úgy vélekednek, hogy a kisfalvak életében rendkívüli szerepe van a különféle civil szerveződéseknek, így fontosnak tartják azok szerepét, illetve a velük való törődést. Éppen ezért tegnap délelőtt „Közösségek szerepe a kistelepülések életében” címmel konferenciát tartottak a helyi közösségi házban. Erre olyan szakembereket hívtak meg, akik új információkat közöltek a jelenlévőkkel, továbbá a rendelkezésükre álló tudást is átadták a résztvevőknek. Előadást tartott Balla Mihály országgyűlési képviselő, dr. Bablena Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke, dr. Limbacher Gábor muzeológus, a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum igazgatója, valamint Usák Tibor építész.

Varsány. Kanyó Judit polgármester a tanácskozás elején röviden összefoglalta az rendezvénysorozat elmúlt két napjának eseményeit, majd elmondta: valóban érdemes közösségekben gondolkodni, hiszen egy kistelepülésnek ez a mozgatórúgója. Kifejtette, nagy öröm volt számára, amikor hétfőn megnyithatta a helyi értéktárat. Úgy gondolja, van annyi, és olyan kincs a községben, hogy érdemes azokat megmutatni. Hozzátette, a faluban minden évben tartanak egy konferenciát. Idén pedig úgy döntöttek, hogy a mostani a közösségek szerepét, valamint azok fontosságát helyezze előtérbe – zárta gondolatait Kanyó Judit.

[caption id="" align="aligncenter" width="2310"] Dr. Limbacher Gábor vetítettképes előadást tartott a kulturális kincsekről - Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

Ezt követően pedig megkezdődtek az előadások. Elsőként Balla Mihály szólt a jelenlévőkhöz. Megtudtuk tőle, hogy azok, akik helyi szinten foglalkoznak a közélettel, megpróbálnak – akár egyházi, akár civil – egyesületeket létrehozni, szervezni.

[caption id="" align="aligncenter" width="2755"] Van annyi, és olyan kincs a községben, hogy érdemes azokat megmutatni - Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

Kitért arra is, megyénkben sok olyan település van, ahol elkezdődött az a fajta gondolkodásmód, amelynek középpontjában az áll, hogy a hagyományainkat, régi tudásunkat tovább vinni, valamint éltetni kell. Példaértékűek azok a fesztiválok, rendezvények, amelyeket évről évre megtartanak. Miközben az emberek jól érzik magukat egy-egy ilyen eseményen olyan kincseket őriznek meg, ami nemcsak a környékbelieket, hanem más megyéből érkezőket is szűkebb hazánkba vonz. Ennek köszönhetően a nógrádi települések között is kialakul egy olyan együttműködés, amely rendkívüli erőforrás a jövőre nézve.

[caption id="" align="aligncenter" width="2560"] Múltidézésen vehettek részt a jelenlévők - Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

Az országgyűlési képviselő végezetül megemlítette, ilyen összejöveteleknek, konferenciáknak a legfontosabb üzenete: hagyományaink, értékeink őrzése közös felelősségünk.

[caption id="" align="aligncenter" width="2766"] Valóban érdemes közösségekben gondolkodni, hiszen egy kistelepülésnek ez a mozgatórúgója – fejtette ki Kanyó Judit, Varsány polgármestere (Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

Mindezek után dr. Limbacher Gábor vetítettképes előadást tartott a kulturális kincsekről. Prezentációja elején elmondta, ha a társulatok jelentőségét, történetét vizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy azok egyik legfőbb jellemzője az egység. Már az emberiség kezdeti idejében is ősközösségekben éltek az emberek. Amikor a Jóisten megteremtette Ádámot, nem hagyta egyedül, adott mellé egy asszonyt is, akit párjául rendelt. Ezt követően pedig érdekesebbnél érdekesebb régi, illetve napjainkban készült fotókat láthattak a résztvevők Varsány, valamint a környék közösségeiről is. Miután dr. Limbacher Gábor visszakalauzolta őket a múltba, Usák Tibor a palóc népi építészet rejtelmeit mutatta be az érdeklődőknek.

[caption id="" align="aligncenter" width="2781"] Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

Az előadás-sorozat dr. Bablena Ferenc szavaival zárult, aki Nógrád megye értéktárával kapcsolatos információkat osztott meg a nagyérdeművel. Elmondta: a cselekvő közösség legkisebb egysége a család. Ebből kell kiindulni, és így haladni tovább. Hangsúlyozta, aki nem él populációkban, az olyan, mint a kivert kutya.

Ezt követően prezentációját az értéktárhoz kötötte, és kifejtette: szűkebb pátriánkban mindez a Nógrádikum nevet viseli. Szimbóluma a szív, amelynek a közepén a megyénket jelképező N betű látható. A nógrádi tárlat azt a belső melegséget, szeretetet sugározza, ami a helyi közösségekben megjelenik.

[caption id="" align="aligncenter" width="2656"] Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

Dr. Bablena Ferenc végezetül kiemelte, ahogy Varsányon végignéz az ember, a házak előtt kis padokat, az óvoda környékén nyuszikat láthat Ezek is rávilágítanak arra, hogy az érték közösségi ügy.

Gerhát Karina

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában