Helyi közélet

2017.02.16. 07:55

Értéket teremtenek a közmunkások

fenyvesi

– A magam részéről nem csak jónak, de hasznosnak is tartom a közmunkaprogramot – mondta Velki Róbert, Magyargéc polgármestere: – Egy ilyen kis településen, mint a miénk kevés a munkalehetőség. A családi vállalkozások három-négy ember számára adnak munkát, azt is nagyrészt a famílián belül. Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a közmunkások nem csak az út szélén tisztogatnak, hanem értéket hoznak létre. És nem mindegy, hogy az ebben részt vevő 88 személy munkából vagy segélyből él Mint általában a falvakban, Magyargécen is az önkormányzat a legnagyobb munkáltató.

Magyargéc. A község első embere elmondta, hogy a közmunkaprogramon belül a mezőgazdasági ágazatot hívták életre a legkorábban, valamikor öt évvel ezelőtt. Van fóliasátruk, ahol primőr növényeket, palántákat nevelnek, jelentős a szántóföldi zöldségtermesztésük, az állattartáson belül pedig sertéseket és szárnyas baromfikat tartanak. Ez az ágazat megtermeli a legfontosabb alapanyagokat a kettőszáz adagos konyhájuk részére, ami évente ötmillió forint megtakarítást jelent.

[caption id="" align="aligncenter" width="1342"] A magyargéci csapat lett a „Legszebb stand” kategóriában harmadik helyezett lett a II. Országos közfoglalkoztatási kiállításon tavaly szeptemberben Budapesten, a Vajdahunyad-várában[/caption]

Velki Róbert jogosan büszke arra, hogy 2016 szeptemberében Budapesten, a második országos közfoglalkoztatási kiállításon – a közel 150 bemutatkozó közül – harmadikok lettek. Az erről szóló és ezt tanúsító díszoklevél ott van a polgármester irodájában. A polgármester elmondta, hogy a kiállításon nem csak a termékeiket, hanem azok feldolgozott változatát is bemutatták. Régi, hagyományos falusi tűzhelyen laskát sütöttek az asszonyok laskát sütöttek és azzal kínálták a vendégeket.

[caption id="" align="aligncenter" width="1593"] Termésbetakarítás és -szállítás lovaskocsival Magyargécen a Startmunka mezőgazdasági programja keretében[/caption]

A helyi értékteremtő csoporton belül korlátok, kerítések, virágtartók, faládák tanúskodnak az asztalos brigád munkájáról. Az értékteremtő csoportunk hozta létre a mezőgazdasági ágazat számára a gazdasági udvart. Felújítottak egy régi házat – ahol az értéktár bizottság dolgozik –, ott fogjuk berendezni a falu helytörténeti múzeumát. Az ő munkájuk nyomán készült el a kétszobás apartmanunk is. A csoport feladata az intézmények karbantartása – fejtette ki Velki Róbert:

[caption id="" align="aligncenter" width="1191"] A mezőgazdasági ágazat megtermeli a legfontosabb alapanyagokat – így a burgonyát is – a kettőszáz adagos konyha részére[/caption]

– Van egy útkarbantartó brigádunk, hozzájuk tartozik az utak kátyúzása, rendben tartása. A negyedik programunk a belterületen a felszíni vízelvezetés. Az abban résztvevők karbantartják a vízelvezető árkokat, és több helyen betonlapokkal bélelték ki azokat. Meg kell még említenem azokat is, akik az intézményeinkben a közmunkaprogram keretén belül valamilyen feladatot ellátnak, valamint a közterületeinket rendben tartó brigádunkat is.

Szenográdi Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában