Salgótarján

2018.02.22. 11:30

Elutasítás fogadta az új nyomvonalat

Egybehangzóan elutasították Salgótarjánban a Beszterce-lakótelepen élők, hogy náluk épüljön meg a bicikliút. A fő kérdés az volt: a 21-es főút mellett, vagy a lakóövezeten át vezessen tovább a városi kerékpárút negyedik ütemének nyomvonala.

Palchuber Kinga

A legutóbbi városi közgyűlésen elhangzottak alapján úgy tűnt, hogy a minisztériumi tervzsűri által megfogalmazott ajánlások értelmében a helyi kerékpárút eredeti – a 21-es főút melletti – nyomvonalának megvalósítása akadályokba ütközött, így azt a Beszterce-lakótelepen belül kell majd kialakítani.

Ezt követően a beszterceiek a közösségi médián keresztül adtak hangot nemtetszésüknek a bicikliút új nyomvonalának megépítésével kapcsolatban. A Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület pedig jelezte a városvezetés felé: a kerékpárosok szempontjából sem tartják elfogadható­nak az eredeti tervek meg­változtatását.

Szakmai tiltakozást is kiváltott

A Magyar Kerékpárosklub is közzétette véleményét közösségi oldalán a tervezett beruházásról, amelyet a hálózati tervvel kapcsolatban elküldtek a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központnak is.

A szakmai szervezet ebben javasolta a körforgalomnál egyirányú kerékpáros kör kialakítását, továbbá azt is, hogy a bevásárlóközpont mögötti területre tervezett kerékpáros-pihenőt a buszmegállóhoz közelebb telepítsék, s itt alakítsák ki a kapcsolatot a lakótelep központjával.

Az eredeti tervek elfogadtatását várhatóan támogatják majd a lakossági fórumon elhangzott erőteljes érvek is.

Emellett a Salgótarjáni Hegyi­kerékpáros Egyesület jelezte: szakmai szervezetként felajánlja segítségét a jobb nyomvonal kialakításának érdekében a további egyeztetéseken.

A napokban tartott lakossági fórumon Molnár Károly, a településrész önkormányzati képviselője, Lantos László tervező, és Angyalné Wilwerger Józsa városi főépítész közösen ismertette a megjelentekkel a két lehetséges tervvariáció részleteit. A kép­viselő mindenekelőtt hangsúlyozta: a városvezetés még nem hozott döntést a kerékpárút új nyomvonaláról, a tervet csupán azért készítették el, mert a Nemzetgazdasági Minisztériumnak aggályai és javas­latai merültek fel az eredeti terv kapcsán. A főút mellett haladó nyomvonal a Kékkői úti végponttól a parkon keresztül, a házak előtt haladva kapcsolódna a körfogalomhoz, ahonnan átvezetne az út másik oldalára, s egészen a városhatárig haladna. Ezzel szemben a belső nyomvonalon a kerékpárút a Tarján Vendéglő­nél kanyarodna be a lakótelephez, majd felfestéssel vezetne tovább a Medves körúti kereszteződésig – egy minikörforgalommal is kibővülve –, s így folytatódna tovább az Ybl Miklós út páros oldalán.

A fórumon az új nyomvonal megépítése ellen sorra szólaltak fel a helyiek, akiknek véleménye szerint sem a gyalogosoknak, sem a kerékpárosoknak, sem az autósoknak nem lenne előnyös, ha a lakó­telepen belül vezetne a kerékpárút. Ezt alátámasztva érvként említették a parkolóhelyeket és a zöldterületeket érintő problémákat, ugyanis az Ybl Miklós útnak a szalagház előtti részén a nyomvonal több mint ötméteres szélessége igencsak kitöltené a házak és a parkolók, illetve az út közötti területet.

A tiltakozók között Kot­roczó Nándor, a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület elnöke is felszólalt:

– Ott voltam az egyeztetésen, amikor nyolc évvel ezelőtt az eredeti nyomvonalat megtervezték. Ezzel szemben tavaly kiderült, hogy a minisztérium hatására más tervet kell készíteni, s tényként állították be, hogy az eredeti nem valósítható meg. Mi tettünk is ezzel kapcsolatban egy nyilatkozatot, hogy ragaszkodnánk a régi tervekhez, a gyalogosok és a kerékpárosok egymás melletti közlekedése egyáltalán nem előnyös! – hangoztatta.

A megjelentek közlekedési nehézségek, veszélyes helyzetek kialakulása, a lakók nyugalmának megzavarása és helyhiány keletkezése miatt egybehangzóan elutasították az új nyomvonal tervét. A szakemberek a fórumon készített hangfelvételeket továbbítják az illetékes minisztérium irányába, támogatva ezzel a tervzsűrizés további folyamatát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában