Salgótarján

2018.05.22. 15:30

Elkezdődtek a próbák

Nemrég elkezdődtek az olvasópróbái a Zen­the Ferenc Színház e szezonbéli hatodik – egyszersmind utolsó – bemutatójának: Heinrich von Kleist Az eltört korsó című vígjátéka június 13-án kerül először színre a József Attila Művelődési Központban.

Cs. B.

Ez azt jelenti, hogy a következő hetekben meglehetősen intenzív időszak áll a színészek, az előadásban közreműködők előtt.

A darabot Tarnóczi Jakab, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója rendezi. Ez lesz a Salgótarjánból elszármazott, a Bolyai János Gimnáziumban érettségizett fiatalember harmadik komolyabb munkája szülővárosa társulatában.

A stábbal való találkozáskor a rendező mindenekelőtt a vígjáték német szerzőjéről, a 19. század eleji korszak Goe­the és Schiller melletti legjelentősebb drámaírójáról, Kleist­ről (1777–1811) szólt, bemutatva különös lelkületű, ellentmondásos személyiségét, öngyilkossággal végződött tragikus sorsát. A rendező legtöbbet természetesen magáról a darabról beszélt, annál is inkább, mert annak értelmezésébe meglehetősen beleásta magát a felkészülés során.

Elmondta, hogy az egy fiktív németalföldi faluban játszódó bírósági történet messze túlmutat önmagán, a cserépedény széthullása tettesének kutatásán. A váratlan fordulatokban, stiláris változatokban és humorban gazdag – Forgách András fordította – forgatókönyv jól jellemzett, eleven alakokat sorakoztat fel, s két évszázad távlatából is érvényes erkölcsi, társadalmi tanulságokkal szolgál.

Az első olvasópróbán elmondta véleményét a nyelv és a tartalom összefüggéseiről Varga Zsófia dramaturg, s bemutatta a rendezői koncepció­val teljes szinkronban lévő, szokványosnak ugyancsak nem nevezhető elképzeléseit Dabóczi Noémi díszlettervező is.

A Zenthe Ferenc Színházban a falusi bíró szerepében mutatkozik be Kaszás Gergő (Jászai Mari-díjas) színművész. Walter törvényszéki bírót Máté Krisztián, Sugár írnokot Rácz János játssza, Márta asszonyt Bozó Andrea (Jászai Mari-díjas), Évát, a lányát Mikecz Es­tilla, Tuskó Vitust Erdélyi Gábor, Rufit, a fiát Krausz Gergő, Brigitta asszonyt Marjai Virág formálja meg.

Kiemelt fotónkon: Dabóczi Noémi díszlettervező és Tarnóczi Jakab rendező – Fotó: P. Tóth László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában