Helyi közélet

2015.06.04. 11:55

Életre kelt az „Üvegváros”

fenyvesi

Megnyitotta országosan egyedülálló öblösüveggyár-történeti és üvegművészeti tanulmányi raktárát a Dornyay Béla Múzeum. A salgótarjáni öblösüveggyártás 120 éves történetét bemutató állandó kiállítás, az Üvegváros több mint ötezer üvegműtárgyat és azok dekorkönyveit látványos formában tárja a látogatók elé. Salgótarján. Már a település várossá nyilvánítást megelőzően, 1892-től folyt nemzetközi hírű öblösüveggyártás Salgótarjánban. A helyi üvegipari kultúra megőrzését és bemutatását sürgette, hogy 2009-ben felszámolták a nemzetközi piacokon is jegyzett öblösüveggyárat – mondta a projektzárón dr. Fodor Miklós, a Dornyay Béla Múzeum igazgatóhelyettese. Hozzátette: a Múzeum ezzel a több mint százmillió forintos, zömmel az Európai Unió által finanszírozott beruházásával, a gyűjteményében található tárgyi emlékek közkincsé tételével a helyi öblösüveg-gyártásnak ipar-, szakma-, és várostörténeti jelentőségét kívánta bemutatni.

[caption id="" align="aligncenter" width="972"] Múzeumi relikviák és modern informatikai eszközök idézik fel az öblösüveggyártás múltját[/caption]

Az Üvegváros kiállításhoz azonban épület-átalakítással járó megfelelő múzeumi bemutató-, és oktatótér kialakítására, s gyűjteményhez virtuális hozzáférési pontok kialakítására volt szükség. Az eredmény látványos, a kiállított műtárgyak közt megtekinthetők azok a szerszámok, amelyekkel a teljes gyártási folyamat szemléltetik a tervezéstől az üvegfúváson át a csiszolásig, ám a hagyományos üvegformázó eszközök mellett érintőképernyős felületek is kalauzolják a látogatókat, akik filmeken, képeken is megismerhetjük a salgótarjáni öblösüveggyártás történetét. Az Üvegváros kialakításakor gondoltak a hallás vagy látás-fogyatékossággal élő látogatókra is, akik egyebek közt felolvasó-program és „üvegsimogató” segítségével szerezhetnek ismereteket és élményeket a tűzben született üvegtárgyak formavilágáról. Bár a múzeumpedagógiai foglalkozásokra is alkalmas kiállítás állandó, de folyamatosan változik majd – egyebek közt azért is, mert bíznak abban, hogy a látottak sok városlakót és elszármazottat ösztönöznek majd további üveggyári relikviák közkinccsé tételére az intézményben – hangsúlyozta projektzáró rendezvényen a Gulyás Gábor, az Üvegváros-projekt menedzsere.

[caption id="" align="aligncenter" width="497"] Gulyás Gábor projektmenedzser és Dóra Ottó polgármester[/caption]

Dóra Ottó polgármestere kiemelte: Salgótarjánt az ipar, s ebben is jelentős súllyal az üvegipar tette várossá, az itt élő családok majd mindegyike kapcsolódott valamilyen módon az öblösüveggyárhoz. A most megvalósult tárlattal céljuk, hogy a környék lakossága - főként a fiatalság- megismerhesse, az idősebb korosztály pedig felidézhesse az üveggyártással kapcsolatos emlékeit. Az Üvegváros-projekt ugyanakkor a Bányamúzeumhoz hasonlóan jelentős idegenforgalmi látványosságként növelheti majd térségünk vonzerejét - tette hozzá. A múzeum munkatársival beszélgetve azt is kilátásba helyezte a városvezető, hogy egy következő fejlesztéssel a vasipar mutatnák be hasonló módon. A pénteki projektzáró rendezvényen az első látogatók megtekintették Shah Timor kisfilmjét, amely a napjainkban is működő salgótarjáni üveggyárban, a Tarjánglass Kft-nél az üvegfúvók mindennapi munkáját mutatja be. A tárlat a hétvégétől nagyközönség előtt nyitva, s az ünnepélyes átadóra, az idei múzeumok majálisára több száz látogató fogadására készülnek az életre kelt Üvegvárosban. NBA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában