Élen jártunk a forradalom vívmányainak végrehajtásában

A reformkor utolsó éveiben Nógrád megye közélete is hasonlóképpen pezsgett, mint az egész magyar nemzeté. Ahogy A kőszívű ember fiai lapjain olvashattuk, a haladó szellemű nemesek a megyeházán belül és kívül egyaránt nagy politikai csatákat vívtak a Habsburg kormányzat megbízottjaival, a hírhedt adminisztrátorokkal. Az 1847-es országgyűlési követválasztások azonban a liberálisok számára nem hoztak sikert, hiszen a saját pártjukon belüli hatalmi harcok a konzervatívok előtt nyitották meg az utat, és még a saját táborukból is csak egy „passzív” politikust tudtak Pozsonyba küldeni, Dessewffy Imre fia, Dessewffy Jób személyében, így a vármegyének nem voltak igazi, tevékeny képviselői az ország házában.

Elérkezett 1848 tavasza.

Ő lett a vármegye nagy tekintélyű főispánja

Az új minisztérium megalakulását követően Szemere Bertalan belügyminiszter előterjesztésére a nádor április 20-i hatállyal gróf Ráday Gedeont nevezte ki Nógrád vármegye főispánjává, aki már több évtizede jeleskedett nem csupán a helyi és a Pest megyei ellenzék vezetésében, hanem az országos közéletben is, egy ideig a Nemzeti Színház igazgatói posztját betöltve. Személye hatalmas tekintélynek örvendett még politikai ellenfelei körében is.

Ráday fáradhatatlanul dolgozott, tevékeny feladatot vállalva az áprilisi törvények helyi végrehajtásának felügyeletében, ami május 2-tól konkrét intézkedésekben is megmutatkozott, és a jobbágyfelszabadítással kapcsolatos néhány falusi zavargástól eltekintve a Habsburgok őszi-téli támadásáig nagyobb zökkenők nélkül le is zajlott.

A párizsi forradalom hírei hamar megérkeztek, és a konzervatív követ, Károlyi János – talán már számolva a későbbi fejleményekkel –, lemondott tisztségéről. Ennek következtében a megyegyűlés feladata lett az utód mielőbbi megválasztása. Március 13-án össze is jöttek az urak a tizenkét esztendeje felépült, ma is patinás balassagyarmati székhelyükön, de ekkor csak a lemondás tényét vették tudomásul, március 28-ra napolva a döntést.

Petőfi Sándor és társai tetteiről már másnap, 16-án értesülhettek a nógrádi emberek. Egy zsidó kereskedő Szécsényen átutazva elújságolta a népnek, hogy „Pesten az emberek zászlókkal járkálnak az utcákon, és mindenkit összeölelnek”. Nosza, a liberálisok vezéralakja, Pulszky Ferenc azonnal be is fogatott, órákon belül a Duna partján termett, és hamarosan a Közcsendi Bizottmányban foglalta el a székét. Ettől kezdve felgyorsultak a folyamatok. Szinte minden egyes fontosabb úrilakon lázas tanácskozások zajlottak.

Madách Imre és szűkebb környezete Csesztvén dugta össze a fejét, elhatározták, hogy a követválasztáson a radikálisabb szemléletű Kubinyi Ferenc (a szécsényi múzeum névadója) mellett teszik le a voksukat, és mivel ez az elképzelés kapott nagyobb támogatást, így a végül március 24-re összetoborzott megyegyűlés az ő jelöltjüket menesztette azonnali hatállyal Pozsonyba, hogy képviselje az ügyüket. Dessewffy pedig azzal a küldöttséggel utazott Bécsbe, amely a független felelős minisztérium megalakítása tárgyában kelt királyi kézirattal tért vissza.

Mindezekről az eseményekről már az április 3-i megyegyűlés is értesült, tehát teljesen naprakészek voltak a nógrádiak a forradalom minden vívmánya tekintetében. Ekkor már sorra megváltak megbízatásaiktól a vesztüket érző konzervatívok, például gróf De La Motte Antal főispáni hely­tartó, vagy Keglevich Gábor tárnokmester.

Fotó: arcanum.hu