Ti kíváncsiak vagytok?

2018.02.16. 14:56

Családfák után kutat a szakember megyeszerte

Manapság egyre többen érdeklődnek saját felmenőik történetét kutatva, és még az ükszülőknél is korábbi időkre visszamenően kíváncsiak, kiktől is származhatnak – erről tartott előadást Kovács Krisztián az Örökség Kulturális Műhely legutóbbi eseményén a Mikszáth művelődési központban.

H.H.

A történész azt mutatta be, hogyan kell végigjárni az utat, hogy minél többet tudhassunk meg őseinkről, így minél közelebb kerülhessünk hozzájuk.

Az előadó kiemelte, hogy az adatok felderítése szempontjából teljesen mindegy, hogy nemesi, polgári, avagy paraszti gyökerekkel rendelkezik az adott família, az eszközök csaknem teljesen ugyanazok. Az utóbbi időben az Internet jóvoltából egyre több egyházi levéltár és anyakönyv nyílt meg a laikusok számára is, és digitalizáltan feltöltve mind több adat lel­hető meg a világhálón.

Ez nagyban megnövelheti az érdeklődők kedvét, hiszen a digitalizált archívumokban bárki mélyre hatolhat családja történetében, következésképpen a saját múltjában. Kutatás közben az érdeklődők akár különlegességekre is bukkanhatnan. Aki pedig még behatóbban szeretne megismerkedni ezzel a tudományterülettel, a korábbi századok vármegyei, országos, vagy kato­nai jellegű összeírásaiban is elmélyedhet, szintén a világhálóra feltöltött adatokat böngészve.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában