Helyi közélet

2015.04.14. 05:16

Cél a bürokrácia csökkentése

fenyvesi

A területi államigazgatás szervezetrendszerének átalakításával összefüggésben 2015. április 1-jétől a Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti struktúrája jelentősen megváltozott. A módosulás az Államreform 2 című csomag következménye, amelynek - mint az elnevezése is mutatja – már voltak előzményei, tartalmát és célját tekintve egy tudatos és átfogó államszerkezeti változtatás következő fejezete – számolt be róla dr. Szabó Sándor kormánymegbízott. A program mottója a bürokrácia csökkentése és a hatékonyabb, ügyfélbarát működés.

A legfőbb cél a modern szolgáltató állam kiépítése, mely öt nagy területet érint: az állami humántőkét, az állami szolgáltatásokat, az állami ügyintézés további reformját, a folyamatos deregulációt és a területi közigazgatás átalakításának folytatását. Kiemelt szempont egyrészt a kormányhivatali szervezetrendszeren kívül eső területi államigazgatási szervek kormányhivatalokba történő integrációja, másrészt a szakigazgatási szervek működési és szervezeti kereteinek hatékonyabbá tétele. Ennek köszönhetően a Nógrád Megyei Kormányhivatal 2015. április 1. napjától az előző időszaktól eltérő szervezeti egységekkel működik, a korábbi szakigazgatási szervek önállóan, vagy más szakigazgatási szervekkel összeolvadva, főosztályokként integrálódtak a kormányhivatal szervezetébe. Nem változott a kormánymegbízott közvetlen irányításával működő Belső Ellenőrzési Osztály, a Kormánymegbízotti Kabinet, valamint a Védelmi Bizottság Titkárságának szervezete.

[caption id="" align="aligncenter" width="735"] Archív fotó: Gyurkó Péter[/caption]

A fentiekkel párhuzamosan a járási hivatalok rendszerében is történtek módosítások, melyekkel összefüggésben jelentős mértékben csökkent a szervezeti egységek és a vezetői munkakörök száma. Az ügyfelek ügyintézési terheinek csökkentése érdekében, a szociális tárgyú kérelmek átvételére több helyszínen is rendelkezésre állnak a Salgótarjáni Járási Hivatal kollégái, így a hivatal Hatósági Osztályán, a Kormányablak Osztályon, a Foglalkoztatási Osztályon (2015. április 1. előtt: Munkaügyi Kirendeltség), illetve az ügyfél lakóhelye szerint illetékes önkormányzati hivatalban. A külső integráció eredményeként 2015. március 1-től teljes integrációval a kormányhivatalokba épültek be a környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőségek, valamint a bányakapitányságok, részintegrációval a Magyar Államkincstár, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egyes hatáskörei. A belső integráció következményeként a kormányhivatalokban és a járási hivatalokban megszűnik a törzshivatalra és szakigazgatási szervekre történő tagozódás, a szakigazgatási szervek és a törzshivatali szervezeti egységek integrált funkcionális szakmai szervezeti egységekbe olvadnak össze - hangzott el dr. Szabó Sándor előadásában. A járási hivatalok hatáskörébe kerülő új ellátások miatt az ügyfélfogadási idők, a járáshoz tartozó településeken élő állampolgárok igényeinek figyelembevételével átalakításra kerültek, ennek megfelelően esetenként hosszabb időtartamban van jelen a települési ügysegéd az adott községben. Az egyes helységek tekintetében az ügyfélfogadási időkről a járási hivatal honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők. A Pásztói Járási Hivatalban az új osztályszerkezet a volt hatósági osztály és a gyámhivatal tekintetében hozott összevonást és más részeket nem érintett. Az ügyfélfogadási idők és helyszínek nem változtak. Március elejétől bővült az ügysegédi rendszerrel ellátott települések száma a járásban tizenötről húszra. A Balassagyarmati Járási Hivatal szociális ügyintézői az eddig megszokottól eltérően több, húsz helyszínen fogadják az ügyfeleket hetente egy alkalommal, csak a legkisebb települések kivételek ez alól. Mindenki megtalálja a lakóhelyéhez legközelebb eső ügyfélfogadási helyszínt, hiszen arra a településre, ahol polgármesteri hivatal vagy kirendeltség működik, kijárnak az ügysegédek. Balassagyarmaton, Magyarnándorban, Bercelen és Érsekvadkerten hetente többször is van ügyfélfogadás, mivel a székhelyen és a kirendeltségeken állandó ügyintézők dolgoznak. A kihelyezett pontok gyarapodása az állampolgárok érdekeit szolgálja, mivel így lakóhelyükön is intézhetik az ügyeiket. A Bátonyterenyei Járási Hivatalban már működik a Kormányablak (a Városháza épületében), a megnevezések változtak (Kormányablak Osztály, Hatósági és Gyámügyi Osztály, Foglalkoztatási Osztály), az ügyfélfogadási idő és a helyszín változatlan maradt. Hétfőn 7 és 17, keddtől péntekig 8 és 18 óra közt várják az embereket.

[caption id="" align="aligncenter" width="735"] Archív fotó: Gyurkó Péter[/caption]

A rétsági járás 25 településéből 11-en tartottak ügyfélfogadást, ez a szám március 1-jétől 20-ra növekedett. A járási hivatal székhelyén, továbbá azon településeken, ahol az önkormányzat nem működtet hivatalt (négy községben) nincs ügysegéd. A foglalkoztatási-, valamint a hatósági és gyámhivatali osztály ügyfélfogadási rendje jelenleg összehangolás alatt áll az önkormányzati hatáskörből a járáshoz átkerült ügyek miatt, az emberek még gördülékenyebb kiszolgálása érdekében. A hivatalokhoz beérkező eddigi visszajelzések alapján népszerűek a lakóhelyhez közelebb vitt ügyintézési lehetőségek és a lakosok egyre inkább élnek is velük. A járási hivatal információs szolgálata és osztályai szóban és szóró anyaggal is tájékozatják a hivatalba érkezőket az ügykörökről, az ügyintézés lehetőségéről, az ügysegédi rendszer működéséről, valamint a szervezeti változásokról is. Az elméleti elképzelések késedelem nélküli megvalósítása fontos gyakorlati lépésekben jelent meg 2011-től kezdődően, amikor megtörtént a közigazgatási hivatalok régiós szintről megyei szintre való újraszervezése, valamint ezek legfontosabb funkciójának, a törvényességi ellenőrzési jogkörnek a visszaállítása, a fővárosi, megyei kormányhivatalok kialakítása, melybe a területi szakigazgatási szervek jelentős része integrálódott. Ezután 2013-ban a járási hivatali rendszerrel létrejöttek az állami közigazgatás alsó szintű területi egységei is. A szervezeti változások eredményeként egyértelműen átláthatóbbá, hatékonyabbá és olcsóbbá vált a területi közigazgatás működése. Ugyanakkor a szervezeti keretek kiépítése csak egy komplex reformfolyamat részét jelentették, a további irányvonalat a mostani Államreform 2 csomag határozza meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában