Helyi közélet

2015.05.22. 15:58

Bonyolult, de érezhető az elszámolás

fenyvesi

Átlagosan húsz százalékkal csökkentek a devizahiteles adósok törlesztőrészletei – a Bankszövetség legfrissebb közlése alapján. Április 30-án lejárt a tájékoztatók kiküldésének határideje. Mostanra már meg kellett kapniuk az adósoknak a banki elszámolással kapcsolatos leveleket, amelyekben a pénzintézetek ismertetik az új törlesztőrészleteket és a visszafizetés összegét. Az ügyfelek között vannak, akik örömmel fogadták egyenlegük állását, mások hibás számításokra panaszkodnak, úgy vélik, kevés pénzt kaptak vissza, illetve még mindig nagyobb összeggel tartoznak, mint amennyit felvettek. Elégedett a bankok elszámoltatásával a megkérdezett Nógrád megyei hitelesek nagy része, főként azok az ügyfelek, akik már nem elkötelezettjei a pénzügyi szolgáltatóknak és látják, mennyi pénzt kapnak vissza. Legtöbbjük azt nyilatkozta, hogy soha többet nem szeretne kölcsönt felvenni, mert – mint mondták – „nagyon nagy ára van”. „Nem csupán az anyagiak miatt voltak álmatlan éjszakáink hónapokon át, de lelkileg is hatalmas teher nehezedett az emberre, amiből elég volt” – emlékezik vissza egy középkorú nő, aki – állítása szerint – ma már nyugodtan alszik, és a jogosan követelt pénzéhez is hozzájutott. Több esetben elhangzott a banki elszámoltatás kapcsán, hogy a törlesztőrészletek jelentős mértékben csökkenhetnek a visszatérítések után. Két azonos összegű, megegyező időpontban felvett és ugyanolyan lejáratú hitel között azonban lehet különbség a végeredményt illetően. Ez annak köszönhető, hogy a visszakapott pénz túlnyomó része az egyoldalú kamatemelésből adódik, amely bankonként, sőt házon belül hiteltípusonként is eltérő lehet. A visszautalt összeg tehát attól is függ, hogy melyik pénzintézetnél törlesztették a kölcsönt vagy éppen milyen napra esett a befizetés – derül ki a Bankmonitor elemzéséből. Sokan megkérdőjelezik a számítások korrektségét, pedig az alkalmazandó képletet a Magyar Nemzeti Bank által kiadott rendelet szabályozza, amelytől nem lehet eltérni, ugyanis annak helyességét a felügyeleti szerv folyamatosan ellenőrzi. A forintosított hiteleket illetően az elszámoló levél kézhezvételét követően érdemes tájékozódni a kedvezőbb kiváltás lehetőségéről, hiszen így szerencsével még alacsonyabb törlesztőrészletre lehet szert tenni – hívja fel a figyelmet a pénzügyi szekértő. Szerencsétlenebb esetben előfordulhat, hogy egyeseknek még mindig több hátralékuk van, mint amennyit felvettek. Ennek oka, hogy az árfolyamgyengülést a visszatérítés összege csak részben ellensúlyozza. Az árfolyamgátasoknak, valamint a megtakarítással kombinált hitelt felvevő ügyfeleknek – valószínűleg – a jövőben ismét magasabb havi részlettel kell szembesülniük. Utóbbi esetben drasztikus emelkedés is várható, mert a lakástakarék, vagy az életbiztosítás lejártáig a hitel tőkéje nem csökken. Amíg a hitelhez kötött megtakarítás forintban gyűlt, addig a hitel devizában volt nyilvántartva – magyarázza a Bankmonitor munkatársa.

[caption id="" align="aligncenter" width="425"] A kép illusztráció[/caption]

Akinek problémát okoz a számítások értelmezése, annak a legegyszerűbb az MNB telefonos vagy személyes ügyfélszolgálatán érdeklődni, illetve az érintett banktól az elszámolás részletes levezetését kérni. Ha valaki vitatja az elszámolást, a kézbesítéstől számított 30 napon belül panaszt tehet a pénzügyi intézménynél, amely annak beérkezését követő 60 napon belül köteles válaszolni. A panasz elutasítása esetén az ügyfél harminc napon belül a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A jól fizető adósok 80 százalékánál jelentős csökkenés történt, 16 százaléknak nem változott, vagy kis mértékben változott és 2 százaléknak növekedett a törlesztőrészlete. „Az átlagos devizahiteles ügyfélnek az elszámolás és a forintosítás után a törlesztőrészlete átlagosan 20 százalékkal csökkent” – mondta Becsei András, a Magyar Bankszövetség alelnöke. Az elszámoláson a banki alkalmazottak 70 százaléka dolgozott. Az 1000 milliárd forintos visszafizetés annak felel meg, mintha minden magyar polgár – csecsemőtől az aggastyánig – 100 ezer forintot kapna – fordította le Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára. Forinthitelek esetében az ügyfelek 20-25 százaléka svájci frank alapú, nem árfolyamgátas ügyfél, nekik a mostani árfolyamhoz képest ez 50 százalékos csökkenést jelentene. Az árfolyamgátasoknak nem csökkent a törlesztőrészlete, ennek oka, hogy a tartozást eleve mérsékelt árfolyamon fizették. A gyűjtőszámlák jellemzően jóváírásra kerültek. Az ügyfelek 2 százalékának emelkedett a havi fizetési kötelezettsége, ők olyan konstrukciót választottak, hogy a futamidő elején csak kamatot törlesztettek. Esetükben nem az elszámolás növelte a részletet, hanem a türelmi időszak lejárata. A kedvezményes kamatozású japán jen hitelek esetén is emelkedhetett a törlesztő a kamatfelár-minimum miatt. Ezeknek az adósoknak lehetőségük van deviza alapú konstrukciónál maradni. A nem teljesítő hiteleknél a hátralék összege jelentősen csökkent, vagy teljesen lenullázódott. Az ügyfelek ezzel egy második esélyt kaptak Becsei András, a Bankszövetség alelnöke szerint. Úgy fogalmazott: rajtuk az Eszközkezelő és a magáncsőd segíthet. A fogyasztási hitelek (autóhitelek és személyi kölcsönök) esetén a megugró svájci frank árfolyamot ellensúlyozta az elszámolás, esetükben nem változott jelentősen a törlesztőrészlet a korábban megszokotthoz képest. Az OTP a magyarországi ügyfeleknek várhatóan összesen 170 milliárd forintot számol el és fizet vissza – mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes. Elmondta: a bank összesen 530 ezer levelet küldött ki, amiből kevesebb mint egy százalék panasz érkezett hozzájuk. 85 milliárd forint került elszámolásra és visszafizetésre, a lejárt devizahitelekre pedig 26 milliárd forint lett visszatérítve – közölte a vezérigazgató-helyettes. Bencsik László kifejtette: a banknál "egy tipikus svájci frank jelzáloghiteles" ügyfél 37,1 százalékkal fizet kisebb törlesztőrészletet, mint akkor fizetne, ha nem lett volna az elszámolás és forintosítás, illetve ha az adott hónapban nem vette volna igénybe az árfolyamgát nyújtotta kedvezményt. Az ügyletekkel járó papírok, a számok átláthatósága az átlagember számára nem egyszerű feladat. Az egyik hiteles ügyfél úgy fogalmazott: „az elszámolási folyamat meglehetősen bonyolult, de legalább érezhető”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában