Balassagyarmat

2018.03.22. 14:14

Bölcsődében fejlesztik a komolyzenei műveltséget

P. K.

Komoly­zenei nevelést indít a Lamenda Alapítvány a helyi Játékváros Családi Bölcsődében, amelyben Eger város önkormányzatának gyermekjóléti igazgatósága mellett a hatvani Csiribiri bölcsőde is konzorciumi partnerként működik közre – tájékoztatta lapunkat az intézmény.

A projekt célja, hogy a gyermekek megismerkedjenek Kodály Zoltán zenei alapelveivel. Ennek érdekében a gyermekgondozóknak különféle oktatásokon is részt kell majd venniük: többek között szolfézs- és furulyaoktatást kapnak, de a jövőben más hangszeren is el kell sajátítaniuk a játékot. A zenei képzés mellett hétvégi és családi programok szervezése, úgynevezett ringatóképzések életre hívása, népi mondókázás és bábelőadások biztosítása is szorosan kapcsolódik a legkisebbnek tervezett projekthez.

Az intézményvezetés úgy gondolja: a gyerekek minél korábban megismerkedhetnek a művészettel, annál nagyobb hasznát vehetik majd későbbi tanulmányaik, s személyiségfejlődésük során.

A bölcsődében egy zeneszoba kialakítását is tervezik annak érdekében, hogy az apró­ságok megfelelő környezetben kezdjék meg a felkészülést a zenei alapismeretek elsajátítására. Ebben a helyi Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola is partnerként működik közre.

Fotónk illusztráció (pixabay)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában