Salgótarján/Sepsiszentgyörgy

2018.03.15. 11:24

Azt a rézágyúját! Határtalan a munka

Gábor Áron, a kökösi csatában hősi halált halt honvéd tüzér őrnagy híres rézágyújának makettjét készítik el közösen salgótarjáni és erdélyi diákok. A Stromfeld Aurél szakközépiskola nebulói ezekben a napokban a sepsiszentgyörgyi fiatalokkal, Székelyföldön emlékeznek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseire, eseményeire.

Gerhát Karina

A Stromfeld Aurél szakközépiskola diákjai a napokban vágtak neki közel nyolcszáz kilométeres útjuknak. A nebulók, illetve kísérőik először Észak-Erdélyben pihentek meg, ahol több jelentősebb várost – köztük Nagyváradot, Kolozsvárt és Marosvásárhelyet – is megtekintettek. Végső úti céljukra, azaz Sepsi­szentgyörgyre minap érkeztek meg a salgótarjániak, ahol Gábor Áron nyomában mindenféle szép helyet felfedeztek.

Fontos számára a történelem

Tóth Balázs, a Stromfeld egyik végzős diákja Gábor Áron rézágyúját választotta záródolgozata témájául. Bevallása szerint fontos számára a történelem, mert – mint mondta – vannak olyan események, amelyekről nem szabad megfeledkezni.

– Munkám sikeréhez jelentős mértékben hozzá fog járulni az erdélyi út, ugyanis sokat segít, ha nemcsak képen, hanem eredeti méreteiben is látom magát az ágyút. A fotó ugyanis csak egy nézőpontból tükrözi a valóságot. Most azonban minden oldaláról megtekinthetem – mondta Tóth Balázs.

Hozzátette, a záródolgozat azt követeli meg, hogy összefogja, és egy magyarázó szöveggel együtt leadja a műszaki rajzok gyűjteményét. Tervezi azonban, hogy a saját maga részére is elkészíti a makettet.

Sebestyénné Batta ­Ágnes, a Salgótarjáni ­Szakképzési Centrum Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának történelem–angol szakos tanára, a látogatás ötletgazdája elmondta: tavaly az oktatási intézmény Székely gépészek Palócföldön­ címmel egy pályázatot valósított a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar szakközépiskolával. Az ottani nevelők, valamint diákok megyénkbe látogattak, amelynek köszönhetően jó kapcsolat alakult ki a két intézmény között. Ezen felbuzdulva nyújtottak be újabb támogatási igényt egy határon átívelő program keretében. Ennek feltétele az volt, hogy az iskoláknak közös produktumot – valamilyen szellemi, vagy fizikai terméket – kell előállítaniuk.

A salgótarjáni intézmény gépészeti, építészeti, ­illetve informatikai szakiránnyal egyaránt rendelkezik, Sepsiszentgyörgy pedig egykor az ágyúgyártásáról volt híres. Mindezek figyelembe vételével döntöttek úgy, hogy gépészeti területen próbálnak megfelelni a felhívás előírásainak. Éppen ezért az erdélyi, valamint a nógrádi nebulók közösen fognak majd Gábor Áron-emlékérmet készíteni, illetve ágyút makettezni, modellezni a szabadságharc 170. évfordulójának tiszteletére.

Az ötletgazda hozzátette, a pályázati program második felében, április 12. és 16. között a sepsiszentgyörgyi iskola nebulói és pedagógusai látogatnak el Salgótarjánba. A helyeik ekkor tartják ugyanis a digitális témahetet, valamint a Szakmák Éjszakáját is.

Ennek kapcsán a két intézmény diákjai az iskola műhelyében gyártják le a már említett emlékérmeket, és készítik el a makettet. Ezekben a napokban meglátogatják majd az 1848/49-es szabadságharc emlékhelyeit is.

Kiemelt fotónkon: Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva… Nemzetközi pályázat keretében készül el a kicsinyített mása – Archív fotó

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában