Nótaszó

2018.09.24. 06:48

Arany fülemüle: újra Tarjánban versenyeztek a nótaénekesek

A hagyományteremtés további szándékával, a második alkalommal rendezték meg a nógrádi megyeszékhelyen a II. Arany Fülemüle Nemzetközi Amatőr Nótaénekes versenyt. Az egész napos megmérettetésre a Hello Cafe galériaterme adott helyet az „aranytorkú” férfiak és hölgyek nemes vetélkedésének. Szerelemről, örömökről, gondokról, az életről szól ez a főleg idősebbek körében népszerű műfaj.

Szabó Rita

Az eseményre a megyén kívülről és a határon túlról, Szlovákiából is érkeztek versenyzők. A délutáni döntőbe jutott tizenegy versenyző produkcióját élvezhette a közönség és a Mónus Júlia magyar nótaénekes, előadóművész által vezetett zsűri. Az énekeseket kísérő Tamás József prímás vezette Budapesti Cigányzenekar közönséget melengető, remek hangulatot varázsolt a galériaterem falai közé.

Helyet kaphat értékeink között

Bohács István hosszú utat tett meg, jövőre lesz 35 éve, hogy a deszkákra lépett és a dal, a magyar nóta iránti szeretetéből merítve erőt énekel a színpadon. Édesanyjától örökölte hangját, s a tőle kapott értékek vezérlik cselekedeteiben. „Senki sem lehet próféta a saját hazájában” – a művész cáfolja ezt a mondást, mert őt a nógrádi közönség élteti, szereti. A budapesti színpad elkerülte a művészt, amit azonban nem bán. Büszke, hogy immár második éve sikerült megrendezni az általa kitalált nótaénekes-versenyt. Szeretné, ha ez a rendezvény Salgótarján egyik neves és rendszeres kulturális programjává válhatna.

A Nógrád megyei Bohács István aranykoszorús nótaénekes, Arany Cinege díjas előadóművész lapunk kérdésére elmondta, hogy nemcsak a magyar nóta, hanem az azt kedvelő, szerető emberek ünnepe is ez a nap. Mint főszervező, szeretné elérni, hogy évről évre Salgótarján egyik fontos kulturális eseményévé váljon az arany fülemüle éneklési verseny.

Az előadóművész külön öröme és büszkesége, hogy Nógrádon kívüliek, sőt, határon túliak is érkeztek a versenyre. Valamennyien szívből-lélekből énekelnek, szép hanggal megáldottak, a művészpálya felé tartanak.

Külön elismeréssel szólt a már említett Budapesti Cigányzenekar élén álló Tamás József prímáshoz, aki a szakmához méltó művészi szinten, alázattal és empátiával kísért minden egyes fellépő énekest. Ráadásul a döntő végén valóságos örömzenében csillogtatta meg tudását.

Szerelemről, örömökről, gondokról, az életről szól ez a főleg idősebbek körében népszerű műfaj, Fotó: Hüvösi Csaba/N.M.H.

Mónus Júlia magyarnóta-énekes a zsűri elnöke felkészültnek ítélte a versenyzőket, elismerően szólt a rendezésről is. Ezek mellett kiemelte: miként mindennapi kapcsolatainkban a kellő hangnem megválasztása, ugyanúgy az éneklésben is feltétlen ajánlott, sőt elvárható.

Az Aranyfülemüle Nemzetközi Amatőr Nótaénekesverseny első díjasa a Szigetszentmiklósról érkezett Bakóczi Szűcs Imre lett, a második helyezett a Budapesti Horváth Károly. A harmadik helyet megosztva kapta a karancskeszi Novák Sándor és a szarvasi dr. Valkovszki Noémi Júlia. A nemzetközi nótaversenyt számos intézmény támogatta, az általuk felajánlott díjakat is kiosztották.

A magyar nótának helye van magyar nemzeti értékeink között is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában