Balassagyarmat

2018.06.18. 16:17

Apró hajók nagy versenye: szélcsendben hasították a habokat

Az élethű hajómodellek országos versenysorozatának balassagyarmati felvonását rendezték meg a napokban a Nyírjesben. Az ország minden tájáról, sőt, Szlovákiából is érkeztek az érdekes hobbi szerelmesei.

Hegedűs Henrik

A gondos gazda nagy óvatossággal, körültekintő alapossággal tette vízre kisméretű, Gyöngy nevű büszkeségét. Hamarosan már a távirányítót vette kézbe, és megindult a hajó. A modell egyre nagyobb sebességgel szelte a habokat, kavarva maga mögött a hullámokat. A jármű az akadályként elhelyezett bójához érve egy kissé megbillent, a stégen árgus szemekkel figyelő kezelője gyorsan korrigált, és ütközés nélkül manőverezte át féltett kincsét.

Minél távolabb halad a parttól, annál bonyolultabb az irányítás. Nemsokára már visszafelé tartva berregett a modell, de rá várt még a legnehezebb feladat, a szigorú szabályok szerinti dokkolás, amikor minden milliméter számít.

A Gyöngy ezt is hibátlanul teljesítette, tulajdonosa nagyot sóhajtott, majd kezet rázott a neki gratuláló barátaival. Ezek a jelenetek aztán a szombati nap során még több tucatszor megismétlődtek, és a gépeiket remekül irá­nyító rutinos modellezőknek köszönhetően a verseny során alig történt egy-két baki.

Fotók: Torjay Attila/ Nógrád Megyei Hírlap

Nemcsak a vízen, hanem a parton is maradt bőven látnivaló, hiszen ilyenkor nem csupán a versenybe nevezett hajókat hozzák el a modellezők, hanem egyéb kincseiket is, köztük a magyar balatoni és a folyami hajózás ritkaságait is láthattuk.

A szervező Balassagyarmati Modellező Egyesület képviseletében a verseny végén Gere József elmondta: a Nyírjes Kupa mellett, ami idén az országos bajnokság ötödik fordulója volt, most először Gyarmat Kupa néven a rendezők házi versenyét, másik újdonságként pedig a hölgyek versenyét is lebonyolították. Összesen 67 hajó indult a nyolc kategóriában, a budapesti Laub Gábor vezette ötfős bírói karnak sok dolga akadt.

Gere József hozzátette: végig optimális körülmények között zajlott a viadal, hiszen a nyírjesi tónak kifejezett erénye a szélcsendesség és a szép környezet, amit a vendégek is méltattak.

A balassagyarmati modellezők közül az F4-A kategóriában Gere Péter csupán egy ponttal szorult a második helyre. Az ifjúságiaknál Bernáth Sebestyén Vajk állhatott a dobogó harmadik fokára, itt az első versenyét teljesítő Kalmár István lett a negyedik. A többi hajóosztályban szorosan a dobogós helyezések közelében végeztek a házigazdák. A hölgyek versenyében Gere Anna kapta a második helyezettnek járó, szép trófeát.

Kiemelt fotó: Vízre kerül a hajómodell, indulhat a verseny, Fotó: T. A./N.M.H.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában