Ahol a névtelen sírokon is van virág

Lakatos Katalin

Van egy aprócska temető Nógrád megyében, amelyet három oldalról magas tölgyes erdő vesz körül, egyetlen fáktól mentes, nyitott része pedig a Mátra vonulataira enged lenyűgöző kilátást. Néhány tucat sír áll csak itt, a legelsők az ezerkilencszázhúszas évekből valók, legtöbbjükön már nem olvasható a név. Nagyszüleim elmondásából tudom, hogy van köztük kisgyermek és nagyszülő egyaránt. A második világháború tájáról betonból öntött, szimpla vagy dupla keresztes emlékek jelzik egykori szeretett családtagok nyughelyét, s megvannak a ma oly gyakori kockasírok is, egy-egy modern elemmel - ezek már felújítások nyomai.

[caption id="" align="aligncenter" width="1193"] Gyönyörű a kilátás a Mátrára a szebbnél szebb sírok közül. (Fotó: Lakatos Kati)[/caption]

Mátracserpuszta története mindössze ennyi: 1921-ben települtek erre a csodálatos vidékre földművesek és állattartók, mivel más falvakban (például Bárnában) már nem volt elég megművelhető parcella. S miután ők leélték az életüket – földművelésből, állattartásból és bányászatból tartották fenn magukat – és felnevelték gyermekeiket ezen a gyönyörű kis pusztán, az egy utcácskányi puszta elnéptelenedett. Ma már csak a turizmusból élők és a világtól elvonulni kívánók lakják. A temető bejáratában álló Krisztus-kereszten 1922-es évszám jelzi annak építtetését. A cseriek nagy becsben tartották temetőjüket, ide nemcsak Mindenszentekkor hoztak friss virágot.

[caption id="" align="aligncenter" width="671"] Minden sírra került mécses Mindenszentekkor[/caption]

Ezek az emberek távol éltek a világ zajától, nem rontotta meg őket a pénz és a csillogás és ezt adták tovább gyermekeiknek, unokáiknak is. Talán ennek köszönhető, hogy ebbe a temetőbe ma, 2016-ban is nyalábnyi virággal érkeznek a családok és azt önzetlenül osztják szét a sírokon. Nemcsak az ismert szeretteiknek a tiszteletére, hanem azokéra is, akik névtelen sírokban nyugszanak, s mára már követhetetlen, hogy valaha kihez tartozott. A virágok mellett mécses is kerül mindenhová.

[caption id="" align="aligncenter" width="671"] A „mindenki keresztje”. Cserpuszta népe 1922-ben építtette. (Fotó: Lakatos Kati)[/caption]

Itt érezni lehet a nyugalmat, a tiszta szeretet körülölel. Ha nem itt élnék, ha egy másik országba vagy kontinensre „zavarna” az élet és nem jöhetnék el ide bármikor, azt hiszem, ez a hely hiányozna legjobban: nagyszüleim és édesanyám otthona, gyermekkorom nyarainak színhelye. Elveszíteni szeretteinket az élet legrosszabb és örökre feldolgozhatatlan fájdalma. Ez a kis temető azonban egy olyan misztikus környezet, ahol az ember a természet ölelésében, annak segítségével szabadjára engedheti bánatát és emlékeit. Nyugvópont, nekem a világ közepe: Mátracserpuszta.