Helyi közélet

2016.09.14. 11:16

A nagy utazás élményei

fenyvesi

Ebben az évben, februárban az utazás kiállításon mutattuk be elsőként a Nógrád Megyei Hírlap ingyenes turisztikai kiadványát, amely hosszú évekkel ezelőtt indult útjára. A megye természeti kincseit szedtük csokorba, nagy hangsúlyt fektetve a várakra, a gasztronómiai élményekre, és nem utolsó sorban a települések nevezetességeire. E kiadvány rejtette azt a nyereményjátékot, amelynek helyes megfejtését beküldve a hollókői Ispán Vendégház felajánlásával szállást nyerhettek a szerencsések. Cikkünk ízelítőt ad, hogy is telt ez a pár nap a több száz kilométer utazó szerencsések számára!

Hollókő.

– Nagy izgalommal készültünk a pár napos kirándulásra, amit a Túrabakancs játékán nyertünk. Zalaegerszegen élünk, egy második emeleti belvárosi lakásban, messze a hegyektől – mondta el lapunknak a nyertes Tóth Edina. – A fiam, Vince most volt hatodik osztályos, már tanulták földrajzból a kőzeteket, a vulkánt, a lányom, Virág még előtte van, ő most lesz 4. osztályos.

Tervezgettük mit nézünk majd meg, merre megyünk. Amikor eljött a nagy nap, útravalóval gazdagon, megpakolt autóval indultunk el Hollókőre. Izgatottan és várakozásokkal tele léptük át a település határát. Az első nagy élményünk az út melletti tehenek, birkák látványa volt, majd a szállás elfoglalása után a baromfiudvar. A tyúk, a kakas és a nyúl is testközelben, egy karnyújtásnyira volt tőlünk. Sose láttunk ilyet! A gyerekek etethették, megfigyelhették őket.

Gyorsan kipakoltunk, és nyakunkba vettük az erdőt.

A délután hamar elrepült – tette hozzá. – Mindannyian alaposan lejártuk a lábunkat, de minden fáradságunkért kárpótolt az a rengeteg élmény, amivel gazdagabbak lettünk. Hazánk egyik legszebb, legvarázslatosabb gyöngyszemének kis szeletét barangoltuk be. Láttuk a mai napig lakott, több mint 100 éves paraszt házakat, elmentünk a várba, ahol felkapaszkodtunk a toronyba és élveztük a páratlan kilátást. Végig jártuk a tanösvényeket, voltunk az erdei torna pályán, libikókáztunk és bele kóstoltunk a palóc ízekbe, a „kalácsosba” frissen sült, illatos kalácsot ettünk.

– Mit szóltatok, mikor anya megmondta, hogy tiétek a nyeremény? – kérdeztem a család „férfi” tagját, Vincét.

Nagyon örültem, hogy ilyen messzire is eljöhetünk. Segítettem megfejteni a rejtvényt is. A Prónay- kastélyos kérdés fogott ki rajtunk egy kicsit, de aztán rájöttünk.

– Készültél az útra?

Nagyon vártam már. Először a Túrabakancsban, majd az interneten néztük meg, hogy milyen nevezetességek és hírességek vannak Nógrád megyében. Kész tervvel érkeztünk. Szeretnénk megnézni a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumot, a Tűztornyot, szentkúti remetebarlangot és a római katolikus nemzeti kegyhelyet, a salgótarjáni  bányamúzeumot, a kazári 20 millió éves riolittufát, az ipolytarnóci ősmaradványokat, a füleki és a salgói várat és mindent, ami ebbe a pár napba belefér.

Olyan iskolába járok, ahol az itt látottakról tanulok, ezért is örülök, hogy eljuthattam ide. Boldog voltam, mikor felmentünk a várba. Tetszett a táj, hogy le- és messzire el lehetett látni.

– Mi tetszett eddig? – kérdezztükVirágot.

Bementünk oda, ahol szép tányérok voltak. A túrák során érdekes köveket láttam, párat el is raktam, mert szeretném majd elvinni az iskolába megmutatni, mert büszke vagyok arra, hogy itt jártam.

Kinn a friss levegőn vacsoráztunk – vág közbe az édesanya. Mi kell nekünk ennél több? Maga a szállás is gyönyörű. Tájjellegű. A gyerekek ámulva nézik a régi varrógépet, a komódot, meg a faragott tükröt.

– Hogy készült a megfejtés? – kérdeztük a nyerteseket

– A megfejtést munka után én csináltam – mondta Edina, az édesanya, – amikor a gyerekek még nem voltak otthon. Először elolvastam az egész kiadványt, majd utána a kérdések alapján oldalszámpontosan kijegyzeteltem. Sokszor vissza- vissza tértem a kérdésekhez, mert számomra megjegyezhetetlennek tűntek az „s” betűs várak: Salgó, Somoskő. Az egyik kérdésnél nem voltam biztos magamban, de Vince segítségével aztán beírtuk a helyesnek talált választ.

– Nem féltek, hogy eltévednek?

– A gyerekek kezében ott a térkép és megyünk Féltem, hogy majd fizikálisan nem bírják, de szerencsére a túrázás élménye feledteti velük az izomlázat.  Ahogy felfelé baktattunk a vár felé észrevették, hogy itt más az illat, mint otthon, hogy hűvösebb van. A sok sétának köszönhetően úgy alszanak, mint a bunda.

Muszáj elmondanom, hogy számomra hihetetlen, hogy itt a közbiztonság milyen jó. Mindenki mindenre figyel. Egyedül elengedtem vásárolni a gyerekeket, amit nagyon élveztek. Az utcán mindenkinek köszönünk, ami szintén furcsa. A második napon a buszmegállóban az eladó hölgy megismert bennünket. A pékségbe friss kenyér illata terjengett, mikor beléptünk, friss perecet ehettünk és beláttunk a kemencéhez.

Az élménybeszámoló után együtt indultunk el Szentkút irányába és megbeszéltük, hogy az utolsó napon hívom a családot, hogy beszámolhassanak további élményeikről. Így is történt

– Merre jártatok, mit láttatok?

– Jártunk az égben, a felhők felett, a várak legmagasabb csúcsán, megnéztük a füleki- és a salgói várat, voltunk föld alatt a jövő bányászaiként a bányamúzeumban, megcsodáltuk az szécsényi „ferde tornyot”, pár órára Ipolytarnócon az „ősvilági Pompei”-vé váltunk, a Karancson szedreztünk, megpihentünk a Somoskői vár bazaltoszlopainak árnyékában, csodálatos képeket készítettünk a Boszorkánykőnél.

Egy-egy izgalmas helyszín után a gyerekek szusszantak egyet, falatoztak és kiélvezték a szabadság örömét. A kirándulások végén sok-sok tudással és élménnyel gazdagon, kipirult arccal ültünk újra az autóba, hogy folytathassuk utunkat.

– Ki gondolta volna, hogy ilyen klassz helyek is vannak – mondta az édesanya.  –  Az rendben, hogy vannak, de hogy mi eddig nem tudtunk róla és még nem jártunk itt. Ismerőseink közül aki eddig nem járt a magas hegyekben, Nógrád megyében , az most egy kis ízelítőt kaphat a mi élményeinkből, amit haza viszünk és elmesélünk. Biztos vagyok benne, hogy a jövő nyáron vissza térünk és további településeket, értékeket fedezünk fel a gyerekekkel.

– Mi az, amit zárszóként elmondana?

– Ezt a kiadványt szeretnénk a megyénkben is népszerűsíteni, így ha lesz lehetőség több példányt kapni belőle, akkor felvállaljuk, hogy az iskolákba eljutatjuk.

Köszönjük a lehetőséget, köszönjük Nógrád Megyei Hírlap!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában