2025.06.03. 06:00
Közeleg a pünkösdi hosszú hétvége, ezt az öt nógrádi kirándulóhelyet ne hagyd ki!
Nógrád vármegyében is számos program várja majd az érdeklődőket a pünkösdi hosszú hétvégén. Ennek kapcsán összegyűjtettünk öt olyan kirándulóhelyet szűkebb hazánkban, ahol garantált a kikapcsolódás és a feltöltődés.
Mutatunk öt bakancslistás kirándulóhelyet Nógrád vármegyében, amit érdemes felkeresni a pünkösdi hosszú hétvégén. Elő a naptárakat!

Fotó: Ladóczki Balázs / Forrás: Nool.hu | Archív fotó
Pünkösdölés és várjátékok Hollókőn
Hollókő Ófalujában a korábbi évekhez hasonlóan idén is megelevenednek a pünkösdi hagyományok. Ilyenkor is sokan látogatnak el a községbe, ezért érdemes időben ékezni és a Küszöb információs irodánál leparkolni az autóval, ahol begyűjthetjük a szükséges információkat a kiránduláshoz. A túrázni vágyók elsőként vehetik az irányt innen, akár a Kézkilátó felé is, amely Hollókő és Felsőtold határán helyezkedik el gyönyörű környezetben.
A visszafelé vezető úton pedig megcsodálhatják a felújított várat is, ahol pünkösdhétfőn várjátékokat is rendeznek. Innen érdemes lesétálni az Ófaluba is, ahol szintén akad látnivaló, illetve a túrázók a tanösvények bejárásával is kiegészíthetik a kirándulásukat. Emellett a helyi éttermekben megkóstolhatják a palóc gasztronómia különlegességeit is. A kirándulást érdemes a Magyar Ötvösök Házával zárni. Természetesen, ha a kirándulók megpihennének, akkor a falusi szálláshelyeken kívül, megtehetik azt Nógrád vármegye egyetlen négycsillagos szállodájában is.

Forrás: Nool Archív
Pünkösdi búcsú a nemzeti kegyhely
Pünkösdkor, alighanem kihagyhatatlan kirándulóhely Mátraverebély-Szentkút. A nemzeti kegyhelyen pünkösdi búcsút rendeznek a hosszú hétvégén. Vasárnap Szocska Ábel nyíregyházi gk. megyéspüspök, hétfőn Mirko Štefković nagybecskereki megyéspüspök vezeti majd a szertartásokat. Azonban a nemzeti kegyhelyet nemcsak a vallási és kulturális öröksége, hanem a gyönyörű természeti környezete miatt is érdemes felkeresnie a látogatóknak.
A Szentkút honlapján található információk szerint az új zarándokközpont feletti hegyoldalon találhatók a remetelakok, amelyekhez a kolostor mögül induló, meredek ösvény visz fel.
Mint írták, az előttük kialakított pihenőhelyről szép kilátás nyílik a völgyre. A Szent László-forrást pedig szintén érdemes megcsodálni. A látogatókat Szentkúton szálláshelyek és étterem is várja.

Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool Archív
A Bánki-tó Nógrád egyik gyöngyszeme
Bánk nevezetessége és legfőbb vonzereje, a közepén elhelyezkedő közel hét és fél hektáros vízfelületű Bánki-tó. A látogatók, kirándulók körében a legnépszerűbb helyszín kétségkívül a strand, amely általában júniustól augusztus 30-ig van nyitva. Így a kirándulóhely a pünkösdi hosszú hétvégén is remek lehetőséget kínál a feltöltődésre.
Emellett a szórakozásról gondoskodik a közelmúltban a Bánki-tó partján megnyílt Mettrin Rendezvény- és Művészeti Központ is, amely szintén ideális helyszíne a különböző rendezvényeknek, ezzel pedig tovább színesíti a Bánkon elérhető programok listáját. A községben szintén számos szállás közül válogathatnak a vendégek, amennyiben megpihennének, beleértve a hotelt is, amely a szintén a tó partján kapott helyet. Természetesen vendéglátóegységekből sincs hiány a településen.

Forrás: Nool Archív
Diósjenőn több helyszínt is érdemes felkeresni
Diósjenőt és környékét évente több ezer bakancsos turista választja kirándulásai célpontjául. A Diósjenői Erdei Szabadidőparkból kiindulva érhető el a legrövidebb úton a Csóványos, a Börzsöny legmagasabb pontja. Azonban nem ez az egyetlen kiváló úti cél a településen kirándulóknak, amit érdemes felkeresniük. Ugyanis, ha már ott járnak tekintsék meg a gyönyörű környezetben lévő Diósjenői-tavat is.
Bár a tó fürdésre nem alkalmas, de biciklivel és gyalog is fele lehet fedezni a tópartot és környékét.
Emellett, ha mégis inkább fürdőznének egyet, akkor mindenképpen célszerű kipróbálni az Ágnes Fürdőházat, ahol szauna, jacuzzi, merülő és dézsafürdő is várja a kirándulókat.
Kihagyhatatlan kirándulóhely Salgó vára
Ha aktív kikapcsolódásra vágyunk, semmikép ne hagyjuk ki Salgó várát. A vulkáni kúpra épült vár romjait a volt Dornyay fogadó előtti parkolóból elindulva egy 3,6 kilométeres túraútvonalon érhetjük el. A várat a 13. században építette a környéket uraló Kacsics nemzetség Illés ágához tartozó Simon bán, amelyet 1938-ban turisztikai célból felújítottak.

Forrás: Nool Archív
Aztán az 1980-as években kezdték meg feltárni és helyreállítani, ezzel megmentve a létesítményt a pusztulástól.
Fontos tudni, hogy a Salgó vára egész évben látogatható, belépődíj nélkül.
A 625 méter magasságú csúcson pedig elképesztő körpanoráma nyílik a környékbeli hegyekre, a Karancsra és a Cseres-hegységre, azonban látszanak a Bükk, a Mátra és Cserhát hegyei is. Sőt, tiszta időben még a Magas-Tátra hósapkás hegyvonulatát is lehet látni. A várból visszafelé vezető úton érdemes vetni egy pillantást a Boszorkánykőre, az 572 méter magas Kis-Salgó tetején lévő vulkáni képződményekre is.