Élmény

2025.06.24. 19:20

Olyat fejlesztett egy helyi nő Hollókőn, hogy megszólal – turistamágnes lehet Szilvia ötlete

A közelmúltban Oláh Szilvia helyi lakos kezdeményezésére újabb élményelemmel gazdagodott Hollókő. Ennek köszönhetően manapság már a Hollófiak sétálóján keresztül is bejárhatják a látogatók a világörökségi falut. A meseút során tizenhárom szórakoztató vagy akár elgondolkodtató népmesét hallgathatnak meg az érdeklődők Hollókőn.

Olyat fejlesztett egy helyi nő Hollókőn, hogy megszólal – turistamágnes lehet Szilvia ötlete

A Hollófiak sétálóján keresztül is felfedezheted Hollókőt

Forrás: Beküldött fotó

A Diósdiak Diósért Egyesület néhány évvel ezelőtt hozta létre a Sétálókönyv- a sétálók közösségeinek közösségét. A sétáló egy olyan sétautat jelent, ahol pihenő helyek, úgynevezett szusszanók vannak kialakítva. Itt találhatóak azok a kis táblák, amelyeken egy QR kód kapott helyet, ezt telefonnal leolvasva a felhasználó egy weboldalra jut. Ezen a honlapon az adott helyhez illő mesét lehet meghallgatni vagy elolvasni, illetve talál egy térképet is, amely jelzi, hogy hol lelhetőek fel még mesék az adott településen. A népmesék rendszeresen cserélődnek, ezért a sétálókra érdemes időről időre visszatérni. A sétálók ingyenesek és a helyi közösségek gondozzák őket. Ugyanakkor a Diósdiak Diósért Egyesület fogja össze a közösségeket és biztosítja a sétálók technikai hátterét. Az egyre népszerűbb sétálók mára már egy levédett, oltalom alatt álló kezdeményezés részét képezik. Az országban eddig összesen 23 meseutat hoztak létre. Nógrád vármegyében elsőként Hollókőben valósult meg az ötlet, amely a Hollófiak sétálója nevet kapta.

Hollókő, meseút, program, mese
Nógrád vármegyében elsőként Hollókőben alakítottak ki meseutat
Forrás:  Beküldött fotó

A különleges kezdeményezéssel Oláh Szilvia még egri lakosként találkozott, ugyanis tagja volt a helyi könyvtár Sárkánykör elnevezésű felnőtteknek szóló mesekörének. Amikor a könyvtárvezetője, Luzsi Margó is csatlakozott a Diósdiak Diósért Egyesület kezdeményezéséhez, felhívást tett közzé, miszerint, akinek van kedve hozzá, az felolvashat egy mesét a Puttonyka sétálójához. 

Így tett Oláh Szilvia is, aki később a családjával Hollókőre költözött és a közelmúltban úgy döntött, hogy a világörökségi faluban is kialakít egy meseutat. 

Hollókőben tizenhárom mese alkotja a Hollófiak sétálóját 

– A közösségépítő kezdeményezés célja, hogy népszerűsítsük a népmeséket, illetve megismertessük Hollókő rejtett, de annál csodásabb helyszíneit is. Emellett szeretnénk felhívni a figyelmet arra is, hogy a mese nem csak a gyermekeké, hanem mindenkié – fogalmazott Oláh Szilvia. 

Hozzátette: –Hollókőben 13 táblát helyeztünk ki magyar és más népek meséivel, amelyek között van szórakoztató, vagy akár elgondolkodtató is. A település legforgalmasabb helyszínei közül kettőnél, a nagy parkolónál és a pékségnél elhelyeztünk egy-egy információs táblát is. Az információs- és Szusszanók táblái Régi Bíbor ötlete és tervei alapján készültek el, amelyeket a Hollókői vár legendája ihletett. 

kirándulóhelyek, Kézkilátó
A meseút során a Hollófiak körbe vezetik a látogatót az Ófalun, felviszik a Gomb- hegyen át a Kéz kilátóhoz
Forrás:  Nool.hu | Archív fotó

Mint mondta, Bíbor az ötleteivel és a lelki támogatásával nagyon sokat segített neki. A meseút során a Hollófiak körbe vezetik a látogatót az Ófalun, felviszik a Gomb- hegyen át a Kéz-kilátóhoz és megmutatnak néhány, a helyiek által kedvelt helyet az Újfaluban is. 

Érdekesség, hogy minden egyes mesét egy hollókői lakos olvasott fel. Ugyanakkor arra is, van lehetőség, hogy például a szülők saját maguk tegyék ezt meg a gyermekeiknek. 

– A mesék között vannak rövidebbek, amiket már óvodás-, vagy kisiskolás gyermekek is végig hallgathatnak, illetve olyanok is, amelyek a hosszúságuk miatt inkább a nagyobb korosztályt célozzák meg. Utóbbiak főként, olyan helyen találhatóak, ahol kényelmesen le lehet ülni – emelte ki Oláh Szilvia, ismertetve: 

A mesék nincsenek egymáshoz kötve, így külön-külön is meghallgathatóak. A meseút jó programnak bizonyulhat az osztály- vagy óvodás kirándulások alkalmával és akkor is, ha turistaként egymagunk próbáljuk meg felfedezni Hollókőt.

A meséket időről időre cserélik majd, így érdemes újra felkeresni a sétálót

Oláh Szilvia elmondása szerint nagyon hálás a Diósdiak Diósért Egyesületnek, hiszen nem csak kézben tartják a kezdeményezést, hanem a technikai hátteret is biztosítják hozzá. A hollókői ötletgazda kitért arra is, hogy a meseutat egyre többen használják, nagy örömére köztük a helyi lakosok is, így rengeteg pozitív visszajelzést kap.Végül arról is beszélt, hogy a jövőben tervezi majd minden mesénél feltüntetni, hogy az mely korosztály számára való, illetve az alkalomhoz vagy ünnepi időszakhoz kapcsolódva pedig szeretné is cserélni a meséket. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában