2025.06.14. 20:34
Betyárjó mulatság, palóc vendégszeretet! Rengetegen érkeztek a béri fesztiválra – fotókkal, videóval
Kilencedik alkalommal rendezték meg a Palócfesztivált és hetedszer a Palócföldi Betyártalálkozót szombaton, Béren az Andezit Hotel területén. A község legnagyobb rendezvényén a betyárok és a hagyományőrző műsorok mellett a gasztronómia is főszerepet kapott, százféle palóc étel várta a látogatókat.
A Palócfesztivált kilenc évvel ezelőtt Maczó László, az Andezit Hotel tulajdonosa és Bér egykori polgármestere hozta létre. Majd három évvel később Bodó János ötlete nyomán a fesztivál a Palócföldi Betyártalálkozóval bővült. A nagyszabású rendezvény sikere a kezdetek óta töretlen, amelyen ezúttal harminc felvidéki és anyaországi település képviseltette magát.

Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool
Meg kell őrizni a palóc hagyományokat
A fesztiválon Maczó László köszöntötte a megjelenteket, majd harangszóval nyitották meg a Palócfesztivált. Ezt követően Skuczi Nándor, a Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke mondott ünnepi köszöntőt. Ebben elsőként köszönetét fejezte ki Maczó Lászlónak a közösségépítő munkájáért, amivel már kilenc éve szervezi meg ezt a színvonalas eseményt.
– A mai értékvesztett világban igenis nagy szükség van arra, hogy a magyar és a palóc emberek a hagyományaikat, az értékeiket megüljék, továbbéltessék. Igenis nagy szükség van arra, hogy kinyilvánítsuk és kifejezzük a keresztény kultúrába vetett bizodalmunkat és a jó Istenbe vetett hitünket. Nagy szükség van arra is, hogy a nemzethez való tartozásunkról számot adjunk, leginkább magunknak – mondta Skuczi Nándor.
Hozzátette: – Ha ezek az értékek megvannak, akkor azt hiszem, az iránytűnk sem tévedhet. Mert akkor igenis tudjuk azt, hogy merre kell mennünk, honnan jöttünk és hol tartunk.
Skuczi Nándor a beszédében kiemelte: büszkék lehetünk a palócságra, a népviseleteinkre, Palócföldre, a végvárrendszerünkre és a csodálatos természeti környezetünkre is. Majd arról is beszélt, közös felelősségünk, hogy a gyermekeinknek és az unokáinknak átadjuk ezeket az értékeket, hiszen, ha továbbéltetik a hagyományainkat és a hitünket, akkor itt boldogulnak majd helyben vagy, ha el is kerülnek innen, akkor a szívük visszahozza majd őket.
IX. Palócfesztivál és VII. Palócföldi Betyártalálkozó Béren
Fotók: Vendel Lajos– A közös célunk nem más, minthogy itt Palócföldön, aki ide született vagy ide jön hozzánk jó szándékkal lakni, az itt boldoguljon, az itt maradjon és gyarapítsa tovább nemzetünket, valamint az országunkat, illetve építse a magyarok jövőjét – hangsúlyozta Skuczi Nándor, aki reméli, hogy a távolabbról érkező résztvevők a palóc emberek szorgalmának és vendégszeretetének hírét továbbviszik majd.
Betyárok vonultak fel Virágospusztán
Ezután dr. Bablena Ferenc, a Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke elmondta, hogy a feleségével eddig minden évben részt vettek a fesztiválon. Mindezt pedig egy emléklapon is megörökítették, az ezen szereplő írást pedig felolvasta a jelenlévőknek is. Ebben méltatták Maczó László szülőfalujáért és a vármegyéért, illetve a hazánkért végzett munkásságát.
A rendezvényen részt vett Farkas Attila, Pásztó polgármestere is, aki a jelenlévőknek elmondta, hogy a kilencedik alkalommal megtartott fesztiválon mindössze egy alkalommal nem tudott részt venni.
Köszöntőjében többek között az kívánta, minél több ember érezze büszkének magát arra, hogy magyar, valamint palóc, illetve legyünk büszkék arra is, hogy ide születtünk Magyarországra és, azon belül is Palócföldre.
Végül Major József Palócország vőfélye osztotta meg jókívánságait a jelenlévőkkel. Majd a betyárok ünnepélyesen is színpadra vonultak, ahol közösen elénekelték a betyárok himnuszát. A megnyitó ünnepségen közreműködött a hagyományőrző Kelevéz zenekar.
Jolly és Galambos Lajos is hatalmas bulit csapott
Az esemény háziasszonya Geszty Glória színművész-műsorvezető volt. A megnyitót követően a kulturális műsoroké volt a főszerep, illetve a nap során a látogatók a betyár szokásokkal is megismerkedhettek. A helyszínen Palócország ízeibe is belekóstolhattak az érdeklődők, ugyanis százféle palóc ételt készítettek el a főzőcsapatok. A délutáni órákban Henna, Jolly és Rózsás Viki csapott hatalmas bulit Virágospusztán. Végül zárásként Galambos Lajos és Lengyel Attila gondoskodott a fesztivál fergeteges hangulatáról.
A Palócfesztivál jövőre lesz tízéves, a jubileumi alkalomra a szervezők hatalmas ünnepséggel készülnek.
Nool.hu videó
- Óriási csattanás! Két autó karambolozott a 21-es számú főúton (videó)
- Mentők a helyszínen: nyíltak a légzsákok, tropára tört egy autó Karancskesziben (videó)
- Óriási izgalmak a salgótarjáni strandfoci kupán! Kiderült, kik lettek a legjobbak! – fotókkal, videóval
- A brutális vihar és a forgószél pusztítása nem múlt el nyom nélkül ezen a nógrádi településen (fotók, videó)
- Egy fiatal férfit szállítottak kórházba a pásztói baleset helyszínéről (fotók, videó)