2025.05.08. 20:15
2 éve holtan esett össze az iskolában, ma már a jövőjét tervezgeti a salgótarjáni fiú
Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt, május 9-én esett össze a Beszterce-lakótelepi iskola udvarán Dávid. A fiú szíve megállt, azonban az újraélesztés hosszas küzdelem után sikeres volt. Nagyot fordult akkor a világ a családdal, utánajártunk hogyan telnek most a hétköznapjaik.
– Éppen hazafelé sétálunk az iskolából Dáviddal – veszi fel a telefont Bonivárt Szandra. A fiatal édesanya amikor csak tud, a fiával van, aminek a kamasz nem feltétlenül örül minden pillanatban – mesélik nevetve. Dávid szíve két évvel ezelőtt, iskolája udvarán állt meg, tanára azonban azonnal megkezdte az újraélesztés, ami hosszas küzdelem után sikeres volt. Azóta ugyan sok megpróbáltatáson mentek keresztül, a gyógyulásba vetett hitét sosem vesztette el a család.

Forrás: Beküldött fotó
Sikeres újraélesztést követően lesújtó diagnózis
Dávid idén ballag az Illyés Gyuláné Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményből, de jövő szeptemberben a 9. osztályt is itt kezdi majd. 2023. május 9-én nagyot fordult a világ a családdal, az addigi átlagos hétköznapokat egyik pillanatról a másikra szakította félbe a tragikus esemény. Szerencsére az orvosok kezdeti lesújtó diagnózisa, amely szerint Dávid sosem lesz képes az önálló életre és ágyhoz kötve kell töltenie mindennapjait, nem bizonyult helyesnek. A fiatal fiú azonban rácáfolt az első vizsgálatok eredményére, és köszöni szépen, ma már jól van. Igaz még fejlesztésre szorul, de már sok mindent önállóan megold.
– Tavaly február óta jár ismét iskolába Dávid, heti háromszor tíz órában vesz részt különféle egyéni fejlesztéseken – mondta el az édesanya. – Gyógypedagógia, gyógytorna és látásfejlesztés is szerepel a programban. – Az oxigénhiány és az újraélesztés következményeként szinte mindent újból meg kell tanulnia. A legnehezebb számára talán a térben való koordináció és az írás, azonban az olvasással könnyebben boldogul. Ahogy első perctől küzdött a felépülésért, most sem adja fel. Elszántan gyakorol és tanul, aminek meg is van az eredménye.
Rendszeresen járnak vizsgálatokra
Mint mondta: továbbra is rendszeresen járnak ellenőrzésekre Budapestre és Miskolcra. A fővárosban teljes körű kardiológiai vizsgálatot végeztek a közelmúltban, a beültetett szívritmus-szabályozóból kinyert adatok szerint minden rendben van. Legközelebb egy Holter-vizsgálat következik, ami egy 24 órás EKG, valamint terheléses EKG is lesz. A miskolci kórházba pedig három hétre kell befeküdnie júniusban, amikor is intenzív terápia vár majd rá.
– Sok nehézség van mögöttünk, és még rengeteg gyakorlás, fejlesztés szükséges ahhoz, hogy Dávid ismét teljes életet éljen. Ma még nem nagyon hagyjuk felügyelet nélkül, szinte a nap 24 órájában vele vagyok, mert még sok mindenben segítségre szorul – fogalmazott Szandra, aki azt is elárulta, hogy a 16 éves fiú nagyon szeret beszélgetni és kirándulni. Szívesen utazik Budapestre, imád metrózni és villamoson utazni.
– Igyekszünk meglátogatni azokat a helyeket, amiket szeretne. Részt vettünk a Star Wars-kiállításon, nagy kedvence a filmsorozat. De a Dínó Parkban is voltunk már. Az újraélesztése napján pedig, amit Dávid az igazi születésnapjának tart, az állatkertbe vágyik és idén torta helyett azt kérte, hogy palacsintát süssek – tette hozzá.
Gyógypedagógusnak készül az édesanya
Szandra még ma is csak alkalmi munkákat tud vállalni, hiszen fiának szüksége van rá. Azonban esti tagozaton elkezdte az érettségit, később pedagógiai asszisztens szeretne lenni, hogy még többet segíthessen Dávidnak. Anyagi helyzetük így nem túl rózsás. Aki lehetőségeihez mérten szeretné támogatni a családot, az a következő számlaszámon teheti meg: 12042847-02041290-00100009.
Valóra válnak az álmok!
– Még ma sem értem, hogy történhetett meg ez velünk, miért pont velünk? Sokszor vagyok mélyponton, mert a párom is beteg, de próbálok a jó dolgokra koncentrálni. Dávidnak csak így tudok példát mutatni. Sosem adtam fel a reményt, mindig bíztam a csodában, ami be is következett, hiszen a fiam ma is itt van velünk, ezért nagyon hálás vagyok. Hiszem azt, hogy eljön az idő és ismét teljes életet élhet. Nagy tervei vannak: azt mondja, orvos lesz, vagy híres focista, hobbiból pedig borászkodni fog. Azt elmondhatom róla, hogy nagyon nagy küzdő, így biztos vagyok abban, hogy valóra váltja az álmait – húzta alá az édesanya.

Újraélesztés a salgótarjáni kórházban, az egészségügyi dolgozók azonnal cselekedtek
Ezeket is ajánljuk: