Banki karbantartás

2025.05.11. 11:01

Leáll az OTP Bank! Ezrek nem tudnak majd utalni a következő hétvégén!

Újabb leállásokat jelentett be az OTP Bank: május 17-én, szombaton és 18-án, vasárnap több kulcsfontosságú elektronikus szolgáltatásuk ideiglenesen nem lesz elérhető. A lakossági és vállalati ügyfelek egyaránt érintettek lehetnek, ezért érdemes időben intézni a banki teendőket.

Azt hihetnénk, hogy a banki szolgáltatások az online világban már megállás nélkül működnek, azonban érdemes észben tartani, hogy a fejlesztések elengedhetetlenek, már csak azért is, mert egyre több a kibertámadás. Az OTP arról értesíti az ügyfeleit, hogy május 17-én és 18-án több elektronikus szolgáltatásuk is ideiglenesen újból leáll  – írta meg a Teol.hu.

OTP Bank
Az OTP Bank május 17-én és 18-án is karbantartásokat végez, amelynek következtében több elektronikus szolgáltatásuk is ideiglenesen leáll
Forrás: Kallus György/MW

A megszakítások érintik többek között a fizetési kérelem szolgáltatást, az azonnali fizetési rendszert, valamint a mobil- és internetbankot is. A bank szerint a karbantartások célja az informatikai rendszerek fejlesztése és a szolgáltatások biztonságosabbá tétele. A kétnapos karbantartás során több, a lakossági és vállalati ügyfelek által napi szinten használt funkció válik ideiglenesen elérhetetlenné.

Két napot is érint a banki leállás

Május 17-én, szombaton délelőtt tíz órától egészen a késő esti órákig például nem lesz használható az azonnali fizetési rendszeren belül működő fizetési kérelem szolgáltatás, amely különösen fontos a kisvállalkozók és a digitálisan számlázó magánszemélyek számára. Ugyanezen a napon este kilenc és tíz óra között további fennakadások is előfordulhatnak: körülbelül húsz percre teljesen leáll az azonnali fizetési rendszer.

A vasárnapi napon, május 18-án, hajnali fél egytől négy óráig számos banki funkció szünetel majd. Nem lesz elérhető sem a lakossági, sem pedig az új vállalati internet- és mobilbank, valamint az online termékigénylések – beleértve a folyószámla-nyitást, személyi kölcsön igénylést, áruhitelt és értékpapírszámla-nyitást is – szintén szünetelnek ebben az időszakban.

Az OTP-s bankkártyával történő online vásárlásokhoz szükséges mobilbankos jóváhagyás szintén nem fog működni,

akárcsak a Qvik fizetési szolgáltatás indítása sem. Végül vasárnap hajnalban, három és öt óra között ismét körülbelül húsz percre teljesen leáll az azonnali fizetési rendszer.

A bank arra kéri ügyfeleit, hogy pénzügyeiket lehetőség szerint még a karbantartásokat megelőzően intézzék el, és a megjelölt időszakokban tartózkodjanak a digitális csatornák használatától. Az OTP hangsúlyozta továbbá, hogy ezek az átmeneti fennakadások a szolgáltatások hosszú távú megbízhatóságát szolgálják, így érdemes türelemmel viselni őket. Bár a karbantartások jelentős része az éjszakai órákra esik, május 17-én napközben is érezhető kiesésekre kell számítani, ezért különösen fontos, hogy mindenki felkészüljön.

Ezeket is ajánljuk:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában