Életét adta egy csecsemőért Nógrád egyik legnagyobb hőse – így még soha nem mutatták be a történetét

Mint arról portálunkon korábban beszámoltunk 80 évvel ezelőtt, 1945. március 20-án vesztette életét Macska M. Sebalda nővér, a győri Szentháromság-közkórház udvarán. Az ápolónővér bombázás során sérült meg, miközben egy újszülöttet és annak keresztanyját kísérte az óvóhelyre. A hős apáca történetét pedig Pozsgai Kitti dolgozta fel egy könyvben, ami a napokban jelent meg. 

Megérintette Pozsgai Kittit Sebalda története

– Mikor fogalmazódott meg Önben, hogy kötetbe foglalja Sebalda és a kutatása történetét?

– Körülbelül ugyanakkor, amikor Máthé György atyával arról kezdtünk el beszélgetni, mit tehetnénk azért, hogy Sebalda történetét szélesebb körben ismertté és helyben elismertté tegyük. A szoborállítás tervével körülbelül egyidőben kezdtem el a könyvön dolgozni.

– Mennyi ideig tartott a kutatómunka és a könyv megírása? 

– Maga a kutatás és az új információk meglelése nem tartott olyan sokáig, mint a fellelt forrásanyagok olvasása, értelmezése. Párhuzamosan gyűjtöttem a háttéranyagokat tulajdonképpen mindenről, ami Sebalda életére hatott, vagy aminek ő is részese volt. Mindezt munka mellett, hiszen akkor még főállásban dolgoztam szerkesztőként a Kisalföld napilapnál, illetve másodállásban a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban újságíróként. Ugyanakkor mindkét munkahely támogatott a könyv elkészülésében. Szerencsémre a Kisalföldtől két nagyszerű kolléga is mellém állt a munkában, Lendvai Erika a korrektúrára figyelt, Máró Krisztián pedig csodás formába öntötte a sorokat.

– A kötet megírása folyamán mi jelentette a legnagyobb kihívást?

– A kihívás a hitelesség és a tényszerűség megőrzése volt. Sokszor elszaladtak a gondolataim írás közben, amikor például Sebalda gyermekkorát próbáltam ábrázolni. Ilyenkor a fejezetet átolvasva öncenzúrát alkalmaztam és töröltem mindent, ami nem volt kellőképpen alátámasztva bizonyítékokkal. Ezek a gondolatok, következtetések átkerültek egy másik dokumentumba, amiből talán egyszer egy novella, vagy kisregény kerekedhet majd.

– Miért éppen Érsekvadkerten került először bemutatásra a könyv?

– Egyértelmű volt, hogy Sebalda halálának évfordulóján a szülőfalujában mutatom be a könyvet annak a plébánosnak a társaságában, aki baráti és anyagi támogatással is hozzájárult ahhoz, hogy ez a kötet megszülethessen. Nagyon meghatott az érsekvadkertiek szeretetteljes fogadtatása, a bemutatóról készült közvetítést azóta már több ezren megnézték. Öröm volt látni, hogy mindenféle korosztályból voltak jelen és azóta is folyamatosak a megkeresések, kérdések. Ez volt a cél, hogy felkeltsük az érdeklődést Sebalda iránt és Győr mellett ismerjék az ő fantasztikus történetét máshol is. A napokban a szülőfalumban Rábacsanakon tartottam könyvbemutatót, illetve áprilisban lesz Győrben és Szilban, Magyarország egyetlen zárdamúzeumában. Érsekvadkert után rögtön Budapestre vittem a könyveket a megváltós nővérek rendházába, ahol szintén nagy örömmel fogadták a kötetet.

– Mit jelent Önnek ez a kötet?

– Sok interjút készítettem az elmúlt húsz évben. Ahogy teltek az évek változtam én is, körülöttem is a világ. Eközben egyre gyakrabban találkoztam egy visszatérő gondolattal: hiányoznak az igazi példaképek. Sebalda élete a maga egyszerű szerénységével, a hivatásába tett elhivatottságával kortalan. Az a jellem és hozzáállás, amit ő képvisel bárki számára, bármikor lehet példa. Nem kell ahhoz még az életét sem feláldoznia senkinek, hogy csendes hőstetteket hajtson végre, hiszen Sebalda sem azzal a gondolattal engedte maga elé az óvóhely ajtajában az így megmenekült Irént karjában a kis újszülött Sándorral, hogy emlékoszlopot állítsanak neki, hogy díjat nevezzenek el róla, hogy szoborként álljon Érsekvadkerten, vagy, hogy könyvet írjon róla egy lelkes újságíró. Tette, amit tennie kellett. Azt hiszem, valahol itt kezdődik a bátorság. Nem mérlegelsz, csak teszed a dolgod. Nem vársz fényes diadalmenetet, egyszerűen csak ember maradsz embertelen körülmények között is. Ez nem könnyű. De érdemes kipróbálni. Emlékeznünk kell az ilyen bátor hősökre, hogy tudjunk mihez igazodni.

– Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

– Az érsekvadkerti könyvbemutató után ismét jelentkezett a megmenekült keresztanya fia. Most úgy tűnik, mégis kapok arra lehetőséget, hogy beszéljek a rokonokkal, akik közvetve ugyan, de Sebaldának köszönhetik az életüket. Ez az egyik fonal, amit még tartani szeretnék a kezemben, a másik pedig az emlékőrzés. Amíg erre látom az igényt, fel fogok kerekedni, hogy megismertessem az emberekkel Sebalda történetén keresztül az ápolói hivatás szépségét és a megváltós nővérek keze nyomát szerte az országban.