2025.04.24. 16:20
Lélegzetelállító népviseleteket mutattak be Szécsényben – fotókkal
Három évvel ezelőtt a Népviselet Napján nyitotta meg kapuit a Kaláris Viselettár Szécsényben. A jeles évforduló és a Népviselet Napja alkalmával, immár negyedszer kedveskedtek az érdeklődőknek ingyenes belépési lehetőséggel és tárlatvezetéssel.
Valkárné Kail Mónika, a Kaláris Viselettár megálmodója és tárlatvezetője portálunknak elmondta, három évvel ezelőtt a Múltidéző Műhely Egyesület szervezésében 2022. április 24-én, éppen a Népviselet Napja alkalmával nyílt meg a Kaláris Viselettár, ezért úgy döntöttek, hogy ezen a napon minden évben ingyenes belépési lehetőséggel és félórás tárlatvezetéssel kedveskednek az érdeklődőknek. Mint mondta a korábbi évek tapasztalatai alapján az idei Népviselet Napján is legalább száz látogatót várnak, azonban a tavaszi szünet miatt ezúttal kevesebb a gyerekcsoport, inkább felnőttek jelentkeztek be előzetesen.

Fotó: Lászlók Judit / Forrás: Nool.hu
A viselettárban a Kárpát-medence tájegységeinek a népviseleteit lehet megtekinteni
– A népviselet néptáncosként is nagyon fontos számomra. Tényleg olyan jó érzés egy-egy tájegységnek a viseletét felölteni, ebben megjelenni a színpadon vagy akár csak a hétköznapokban egy-egy viselet darabot magamra venni. Ez valamilyen módon mindig megidézi a múltat, és nagyon különleges, mert minden egyes viseletnek külön története van, rengeteg mindent árulnak el magukról – hangsúlyozta Valkárné Kail Mónika, aki arról is beszélt, hogy a Kaláris Viselettár egy olyan egyedi kiállítás, amely a Kárpát-medence tájegységeinek különböző népviseleteit mutatja be életnagyságú próbababákon.
Mint mondta, a tárlat különlegessége, hogy más tájházakkal, múzeumokkal ellentétben, nem csak az adott tájegységre jellemző öltözéket láthatják Szécsényben az érdeklődők, hanem szinte az egész Kárpát-medence népviseletét bemutatja a kiállítás, sőt az érdeklődők még fel is próbálhatják azokat.
Tárlatvezetés Szécsényben a Népviselet Napján
Fotók: Lászlók JuditA Népviselet Napja alkalmából egy újdonsággal is készültek
Valkárné Kail Mónika elmondta, tavaly a főkötőket, a fejviseleteket helyezték a fókuszba a kiállításon, ebben az évben a viseletes babák kerültek a vitrinekbe.
– Megismerkedtem a szécsényi Rádi Pálnéval, aki a háziipari szövetkezetnél dolgozott és ő készített különleges népviseletes babákat. Ezeknek a sajátossága, hogy miden egyes darabját, ő maga készítette el. Nem műanyag vagy porcelánbabákat bújtatott viseletbe, hanem a babáknak minden egyes elemét, a fejétől egészen a lábáig, beleértve a ruhákat is saját maga készítette el. Mi pedig úgy gondoljuk, hogy egy olyan kincs van az ő birtokában, amit szeretnénk megmutatni az érdeklődőknek – mondta a Kaláris Viselettár megálmodója.
A látogatóknak a tárlatvezetés végén egy kis játéklehetőséget is biztosítanak. A felnőttek egy térképen mágneskártyákat helyezhetnek el annak megfelelően, hogy a kártyán szereplő népviselet mely tájegységre jellemző. A kisebbek pedig kártyát húznak és a megkeresik azt a próbababát, amelyik a kártyán látható népviseletet viseli.
Kutatja a szécsényi népviseletet
Valkárné Kail Mónika, idén a szécsényihez hasonló népviseletben várta a látogatókat. Mint azt megtudhattuk, immár egy ideje keresi, kutatja a szécsényi népviseletet. Azonban, mivel az 1900-as évek elején a hölgyek már levették a viseletet, alig van aki emlékszik rá. A birtokában lévő fekete-fehér fotók alapján pedig nehéz megállapítani a viselet pontos kinézetét és színeit. Kiemelte, azonban egy szécsényi hölgy tulajdonában van egy eredeti főkötő, amely alapján elkészítették az övét is. Így a rajta lévő ruha alapján már képet kaphatunk arról, hogy hogyan is nézhetett ki a szécsényi viselet. Azonban a kutatómunkát a jövőben is folytatja.