2025.04.15. 13:20
Erdőjárók figyelem! Ezzel a gombafajtával indult a szezon Nógrádban
Van egy jó hírünk azoknak, akik szívesen barangolnak a nógrádi erdőkben. Elstartolt az idei gombaszezon, előbújt a kucsmagomba. Mutatjuk hol érdemes szétnézni!
Van ugyan egy-két olyan gombafajta, például a júdás füle, vagy a téli fülőke, ami a leghidegebb évszakban is szedhető, de ezeket kevesen ismerik és keresik. A rendes éves gombaszezon, ahogy minden esztendőben, úgy idén is a kucsmagomba megjelenésével indult, a szemfüles erdőjárók már rábukkanhatnak a nógrádi erdőkben is.

Forrás: Beküldött fotó
Kucsmagomba indítja be a szezont
– A kucsmagomba az első ehető, szedhető és árusítható gombafaj, ami megjelenik az évben. Az ország déli, délnyugati részén már hetek óta rábukkanhatnak a gombászok, Nógrádban azonban valamivel később, március végén, április elején jelenik csak meg – tájékoztatott Tóth Márton, nógrádi gombász.
Mint mondta, a kucsmagomba több fajtája ismert: megkülönböztetünk például fattyú, cseh, ízletes, és hegyes kucsmagombát is. Ezek mindegyike süvegre emlékeztető, a lép sejtjeihez hasonlóan barázdált, barnás színű, hőkezelés után fogyasztható gomba. Enélkül gyomorégést, hasi panaszokat okozhatnak.
– A kucsmagomba összetéveszthető a papsapka gombával, ami halálosan mérgező, éppen ezért minden alkalommal ajánlott bevizsgáltatni azokat – hangsúlyozta Tóth Márton, aki arra is kitért, hogy jellemzően nyárs, vagy kőris erdőkben érdemes kucsmagombára vadászni, azonban Nógrádban azokból kevés van, így nálunk általában gyenge a felhozatal ebből a fajtából.
Az alföldi tájakon jellegzetes ez a gombafajta, Pest és Szolnok megyében nagyobb mennyiségben és több fajtája bukkan fel. Amennyiben jó az idő és ideálisak a körülmények tömegesen megjelenik, ugyan a kucsmagomba egyenként nő, de egy területen sok megtalálható abból.
Hőkezelés után fogyasztható
– Ezt a gombát sokféle ételhez fel lehet használni. Nagyon aromás, jellegzetes, erős íze, finom illata van. Húsz perces előfőzést követően kiváló például tárkonyos gombaragu levesbe, de lehet vele más leveseket, húsokat és tojást is ízesíteni – sorolta a felhasználási módokat a gombász. – Aszalás után, ledarálva jellegzetes fűszer is készíthető abból, amivel egész évben ízesíthetjük az ételeket.
Tóth Márton azt is elárulta: igaz ugyan, hogy vannak olyan gombafajták, például a júdás füle, vagy a téli fülőke, amelyekre a leghidegebb évszakban is rá lehet bukkanni, de hivatalosan a kucsmagombával indul a szezon. Azt követi sárga géva, a májusi pereszke és a Szent György gomba, majd a nyári gombák, a vargánya, a róka és a csiperke is megjelenik.
Naponta legfeljebb két kilogramm gyűjthető
– Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény alapján a gomba, a vadgyümölcs és a gyógynövény gyűjtése erdei haszonvételnek minősül. Ezekből személyenként, naponta legfeljebb két kilogrammnyit lehet egyéni szükségletként összeszedni. Az erdei termékek az állam 100 százalékos tulajdonában álló erdőkben a fenti mennyiségig az erdőgazdálkodó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül szabadon gyűjthetőek – tájékoztatott korábban Németh Bálint, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nógrádi Tájegység természetvédelmi őre.
Azonban a magánerdőkben csak előzetes írásbeli hozzájárulással végezhető a gyűjtés. A földalatti gombafajokat – a szarvasgombákat – minden esetben kizárólag az erdőgazdálkodó engedélyével lehet összeszedni.