2025.04.19. 08:20
Hatalmas veszélyt rejthet a húsvét, erre figyelmeztetnek a nógrádi rendőrök
Elérkezett a kereszténység legnagyobb ünnepe, na meg persze a gyerekek által várva várt tavaszi szünet is! A Nógrád vármegyei rendőrség felhívja a figyelmet, hogy még a húsvét időszakban is fokozott óvatossággal, körültekintéssel közlekedjünk és tartsuk be a szabályokat.
Verebélyiné Illés Beáta, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság megbízott sajtóreferense kiemelte, a húsvéti közúti forgalom jelentős növekedése már alapvetően fokozott odafigyelést igényel, hiszen ilyenkor a közlekedés jóval nagyobb veszélyt rejt magában. A tradicionális locsolkodás mellett a rokoni és baráti találkozók gyakran együtt járnak szeszes ital-fogyasztással, így ebben az időszakban megnő azoknak a gépjárművezetőknek a száma, akik felelőtlenségből italfogyasztást követően ülnek a kormány mögé. Úgy fogalmazott, döntsetek ti is okosan, ha arról van szó, hogy alkoholt isztok vagy vezettek. A kettő együtt ugyanis nem fog menni!

Forrás: Facebook/Nógrád vármegyei rendőrség
Ne száguldjunk húsvétkor sem
– Bárhová is indultok autóval húsvétkor, ne feledkezzetek meg a biztonsági öv használatáról sem – magyarázta a megbízott sajtóreferens. Korábban már hangsúlyozta, hogy lakott területen kívül és belül, az utazás hosszától függetlenül egyaránt kötelező a biztonsági öv becsatolása a gépjárműben. Senki nem látja előre, hogy mikor kell hirtelen fékezni vagy mikor történik baleset. A biztonsági öv életet menthet.
Emellett a húsvéti időszakban is érvényes az a jó tanács, hogy az adott út-, időjárási- és látási viszonyoknak megfelelően válasszuk meg a gépjármű sebességét. A gyorshajtás a legfőbb baleseti ok. A sebesség növekedésével egyenes arányban nő a baleset bekövetkezésének kockázata.
Élő nyuszi húsvétra?
A húsvéti időszak közeledtével sokan döntenek úgy, hogy élő nyulat vásárolnak házi kedvencnek. Előtte kétszer is mérlegeljük a felelősséget!
Az élő állat tartása komoly felelősséggel jár, az elhamarkodott, meggondolatlan döntés akár végzetes következménnyel is járhat kedvencünk számára. Háziállat vásárlása előtt – ünneptől függetlenül – legyünk körültekintőek, mérlegeljük a ránk váró felelősséget!
Ha pedig nem tudunk lemondani a nyuszisimogatásról, válasszuk inkább az e célból szervezett rendezvényeket. Maradj inkább a csokinyuszinál!
Itt a tavaszi szünet!
Megkezdődött a tavaszi szünet, amely azt jelenti, hogy nagyobb számban jelennek meg gyerekek napközben a játszótereken, a parkok környékén. Sokan közülük egyedül, vagy barátaikkal indulnak útnak gyalogosan, biciklivel, rollerrel vagy tömegközlekedési eszközzel.
– A gyerekek a koruknál fogva a legveszélyeztetettebb résztvevői a közlekedésnek, még nem rendelkeznek azokkal az ismeretekkel, amelyek a biztonságos közlekedéshez elengedhetetlenül szükségesek. Figyelmük sem mindig eléggé koncentrált és másként látják a világot, mint mi felnőttek. Ugyanakkor a gyermekeknek van még egy rendkívüli tulajdonságuk. Ők a legfogékonyabbak az új ismeretek megszerzésére és ebben az életkorban a tanulás hatásfoka igen magas – magyarázta a rendőrség sajtószolgálatának munkatársa.
Hozzátette: ez a pár nap kiválóan alkalmas arra, hogy a pihenésen és a feltöltődésen túl átismételjék a lurkókkal a közlekedési szabályokat, újabbakat ismertessenek meg velük, amelyek tudatában és a helyes magatartásminták átadásával biztonságban indulhatnak útnak otthonról.
Alapvető szabályok:
- A piros a tilost jelzi
- A jelzőtábláknak fontos jelentéseik vannak
- Közlekedjünk figyelmesen az úton és a járdán
- Legyünk körültekintőek a fel- és leszállásnál a tömegközlekedési eszközről
– Ne feledjék! A gyermek számára az első számú mintát a szülők szolgáltatják, ezért közlekedjenek felelősségteljesen a szabályokat betartva! – húzta alá Verebélyiné Illés Beáta.
Beszélgetésünkről podcast-felvétel is készült:
Nool.hu podcast
- Hosszú Katinka adta át a jótékonysági vadászat adományát Salgótarjánban – fotókkal, videóval
- Sokkoló, ami a nógrádi faluban történt – kilenc métert zuhant egy nő
- Ellopták a májusfákat! A nógrádi fiatalok egyáltalán nem voltak szívbajosak
- Bekattant a nógrádi drogdíler, aki azt hitte, hogy meglopták
- Jancsi és Juliska története elevenedett meg egy ügyetlen nógrádi tolvajnak köszönhetően