2025.04.30. 19:20
Elköszöntek iskolájuktól a bátonyterenyei Fáy diákjai – fotókkal
Sok diáknak jelentette a szerdai nap a búcsú óráit. A bátonyterenyei Fáy András Középiskola és Kollégium végzős osztályainak tanulói is felsorakoztak alma materük udvarán, ahol egy szép ballagási ceremóniával ünnepelték őket.
Megtelt a bátonyterenyei Fáy András Középiskola és Kollégium udvara ünneplőbe öltözött diákokkal, pedagógusokkal, és családtagokkal szerdán. A jeles esemény főszereplőinek kilétét az jelezte, hogy az ő vállaikon tarisznya lógott. A ballagás során idén az oktatási intézmény öt osztályának diákjai, és osztályfőnökeik járták végig a tantermeket és a folyosókat, miközben hangosan énekelték: „Gaudeamus igitur iuvenes dum sumus...”

Forrás: Facebook / Fáy András Középiskola és Kollégium
Átadták a fiatalabbaknak az iskolazászlót a ballagás során
A megjelenteknek maguk a végzős diákok készültek ünnepi műsorral, majd Maruzs László, az intézmény igazgatója osztott meg útravaló gondolatait a ballagó tanulókkal. Természetesen idén is megtartották az iskola hagyományát, így a végzősök szalagot kötöttek az iskolazászlóra, amit ezután átadtak az alattuk járó évfolyam tanulóinak.
A bátonyterenyei Fáy András Középiskola és Kollégium ballagása
Fotók: Forrás: Facebook / Fáy András Középiskola és KollégiumA ballagási ünnepség zárásaként elismeréseket és jutalmakat adtak át a kiemelkedő teljesítményt és szép eredményeket elérő, valamint a közösségi munkában legaktívabban résztvevő tanulóknak. A jeles alkalomról a Fáy András Középiskola és Kollégium Facebook-oldalán a képek mellett egy videót is megosztott.
A bátonyterenyei középiskola mellett a salgótarjáni intézményekben is elbúcsúztak a végzős diákoktól. Fotóriporterünk több iskolában is megörökítette a megható pillanatokat.
Ezeket is ajánljuk: