Fagypont

2025.03.19. 10:20

Hihetetlen, ami történt – Ismét a nógrádi falutól hangos a sajtó

Minden gyerek ismeri a népi mondást: Sándor, József, Benedek... Nos, a három úriember ezúttal nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Zabarba hétfőn hajnalban Sándor, ma pedig József is kemény mínuszokkal érkezett.

A madarak ugyan már vígan csicseregnek és a fák is kirügyeztek, de az éjszakai hőmérséklet még nem a tavaszt idézi. Ahogy hétfő hajnalban, úgy mára virradóra is fogvacogtató hidegre ébredhettünk, Zabarban ismét a -10 Celsius fokot közelítette a hőmérő higanyszála. 

hideg, Zabar
Zabarba József is kemény mínuszokkal érkezett
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás:  Nool.hu

Zabarba -10 fokot hozott József is

Sándor után József sem volt hozzánk kegyes, zsákja ugyanis hideg, fagyos levegővel volt tele. Olyannyira, hogy sok helyen ismét -5 fok alá hűlt le a levegő, sőt a fagyzugokban, így például Zabaron a -10 fokot is közelítettük – olvasható az Időkép mai előrejelzésében. Képes beszámolójukban különleges fagyott szappanbuborékot is láthatnak az olvasók. 

Mint írták, volt olyan település az országban,  ahol nagy tüzeket gyújtottak az éjjel, füstöléssel védték a kajszibarackokat az éjszakai fagy ellen. Még a csütörtök hajnal is országszerte fagyos lesz, de várhatóan -10 foktól már sehol sem kell tartani.

A hét végére visszatér a tavasz

A hidegfront átvonulását követően az előrejelzések szerint a következő napokban fokozatos enyhülés várható. Ma a nappali maximumok már 9-12°C között alakulhatnak, míg éjszaka továbbra is fagyokra kell számítani, -5°C körüli minimumokkal. A hét második felében a felmelegedés folytatódik, pénteken és szombaton a csúcshőmérsékletek elérhetik a 15-17°C-ot is, azonban a reggeli fagyok még mindig előfordulhatnak.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában