Víz világnapja

2025.03.23. 17:39

Vízre szálltak a nógrádi diákok, fontos üzenetet fogalmaztak meg

Koccintottak vízzel, kipróbálták a kajakozást, valamint festett kavicsokat hagytak el ajándékként. Mivel idén a víz világnapja szombatra esett, így a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum (NVSzC) Szondi György Technikum és Szakképző Iskola diákjai és oktatói az azt megelőző megelőző napokban a Víz Hete programsorozat keretében számos projektet valósítottak meg.

Tanka Ágnes, az NVSzC Szondi György Technikum és Szakképző Iskola igazgatója elmondta, hogy a Víz Világnapja alkalmából, csütörtökön a 9.a osztályos tanulók osztályfőnökükkel, Ulveczki Edinával „vízre szálltak” és a Nyírjesi 7-es tavat evezték körbe. Mint mondta, sajnos nagyon sok szemetet találtak a vízben, így a kajakkenuzás közben a tó szeméttől való tisztítására is sor került.

Víz világnapja, Szondi, Balassagyarmat
A Szondis diákok a Víz világnapja alkalmából ivóvízzel koccintottak
Forrás:  Beküldött fotó

Víz világnapja: festett kavicsokat helyeztek el

– Az ökoterem versenyt a 13.b osztályosok nyerték, így a jutalomkirándulásuk során ellátogattak a Vácrátóti Arborétumba, ahol a víz fontosságára felhívó festett kavicsokat helyeztek el egy-egy figyelemfelkeltő mondattal. A kirándulók ebből az alkalomból ivóvízzel koccintottak. Pár órán belül jelentkeztek is a megtalálók az országos Kavicsfestés Facebook-csoportban – mondta Tanka Ágnes. Hozzátette: – Eközben az iskola többi tanulója is szorgosan festette a kavicsokat, amelyeket Balassagyarmat központjában helyeztek el bízva abban, hogy akik megtalálják megszívlelik a vízről szóló üzenet: a víz alapvető szükségletünk, vigyázzunk rá!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában