2025.03.21. 06:16
Elbontanak egy nógrádi emlékművet, már azt is tudni, mi lesz a helyén
Varsány önkormányzata megkezdte a helyi temető rendezését. Az önkormányzat tervei között szerepel egyebek mellett a parkosítás, a térfigyelő kamera telepítése és új emlékhely kialakítása is a temetőben.
Kanyó Judit, a település polgármestere a község Facebook-oldalán számolt be a Varsányi temetőt érintő terveikről egy lakossági felhívásban: „ Terveink szerint új növényeket fogunk telepíteni a ravatalozóhoz vezető út mentén, a feszületnél és az urnafalnál. Mindezt megelőzi egy alapos földmunka.”

Fotó: Vajda János / Forrás: Észak-Magyarország/Illusztráció
A polgármester kiemelte, a locsoláshoz kannákat fognak elhelyezni a kutak mellett, illetve az urnafal előtti terület parkosítása is megtörténik. Így ide autóval a későbbiekben már nem lehet beállni. Továbbá térfigyelő kamera telepítését is tervezik a bejárathoz, ahol új kapuk is készülnek, amelyeket a nyitva tartási időn túl zárva tartanak.
„A hősök emlékművét" elbontjuk, helyette egy kisebb helyigényű, de ugyanakkor kulturált emlékhelyet hozunk létre. Rendezzük a Roszeneki Báró Roszner József császári és királyi kamarás, a Belusi Baross Árpád főszolgabíró, valamint a Jeszeniczei Jankovich János ügyész és felesége Nádasi Tersztyánszky Franciska sírjait” – közölte a polgármester.
Hozzátette: „több új pad kerül elhelyezésre a temető különböző pontján. A ravatalozó tisztasági meszelést kap. Több széket, padot biztosítunk a temetések idejére.”
A sírhelyek megváltását is rendezni kell a temetőben
Kanyó Judit a felhívásban kitért arra is, hogy a sírok megváltását is el kell végezni. Az önkormányzati rendeletük értelmében a 25 évnél régebbi sírok után „egyes" sír esetében 8 ezer forintot, kettes" sír esetében 16 ezer forintot kell majd fizetni. Hangsúlyozta, amennyiben a sír 25 év elteltével nem kerül megváltásra, a hozzátartozó beleegyezése nélkül bárki temetkezhet az adott sírhelyre. A sírhelyek megváltásával kapcsolatban az érintettek április 1-je után, ügyfélfogadási időben Kökényné Tóth Mónika ügyintézőt kereshetik.
”Tervezzük a nagyon régi, nem gondozott sírok még meglévő síremlékeinek az elbontását. A jó állapotban lévő kereszteket a ravatalozó melletti parkban helyeznénk el. Akinek tudomása van a parcellákban lévő sírhelyeken nyugvó elhunytak még olyan élő hozzátartozóiról, akik nem Varsányban laknak, kérem, hogy értesítsék őket. Közreműködésüket ezúton köszönjük” – ismertette a polgármester.