2025.03.06. 19:40
Szabadulószobától a „Közgé” indulókig: így mulattak a salgótarjáni diákok (videó, fotók)
A végéhez közeledik az idei Táncsics Napok. A héten programok sokasága varázsolt vidám perceket és jó hangulatot a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Technikumba, ahol ez alkalommal még a kötelező olvasmányok is mosolyt csaltak a diáksereg arcára.

Nagy a nyüzsgés a héten a Közgében
Forrás: Nool.hu
Fotó: Vendel Lajos
A héten zajlik a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Technikum nagy múltra visszatekintő rendezvénye, a Táncsics Napok. A programok hada hétfőn délelőtt rajtolt el az oktatási intézményben.

Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu
Az eseménysorozatot Juhászné Janik Beatrix igazgató gondolatai nyitották meg, amely után a fiatalok például a kiberbiztonság témájáról hallhattak, de azt is megtudhatták, hogy a Casio számológép miben tud majd számukra segítséget nyújtani az érettségin. Emellett műelemző verseny, kocsmakvíz, valamint Nudlesz, azaz Bene Martin motivációs előadása is tarkította a hét legelső napját a táncsicsos tanulók számára.
„Emelték a tétet” a programok
Kedden megdobbant a benzingőz szerelmeseinek a szíve, hiszen – ahogy arról beszámoltunk – a salgótarjáni technikum udvarán Kerekes Bence 13.D osztályos tanuló látványos bemutató során driftelt ralis fánkokat. Az órák közti szünetekben interaktív anyanyelvi vetélkedő, azaz a szóforgató várt reggeltől a fiatalokra, akik délután észpörgető matekversenyen tehették próbára tudásukat, míg a valószínűség számításra – és a szerencsére – a pókerbajnokságon volt szükségük.
Szerdán szabadulószoba során bizonyíthatták a fiatalok problémamegoldó képességüket. Az iskola udvarán egész nap forogtak a szünetekben a csocsóasztal rúdjaira rögzített bábuk, míg az órákon a diákok például a mesterséges intelligencia kapcsán is informálódhattak egy csoportos foglalkozás keretében.
Egymás után zengték az udvaron a Közgé indulókat
Csütörtökön a kötelező olvasmányok kerültek a középpontba, azonban ez alkalommal nem kellett számonkéréstől tartaniuk a fiataloknak. A jó hangulat garantált volt a Táncsics Kupa során, ahol a tanulók a kihúzott kötelező olvasmányra jellemző öltözetben tálalták fel az általuk készített szendvicseket, majd később az osztályok előadták az általuk megírt „Közgé” indulókat az udvaron.
A Táncsics Kupához kapcsolódó játékok szinte megállás nélkül egész délelőtt zajlottak javarészt az iskola könyvtárában, de külső helyszíneken is. A péntek reggelt a fiatalok jóga ászanákkal indíthatják, míg később megismerhetik egy nemit sajtkészítő műhely tevékenységét, valamint a Salgótarján környéki vadgazdálkodással, erdészettel és turizmussal kapcsolatban hallhatnak egy érdekes előadást. A Táncsics Napok végül március 12-én, szerdán ünnepélyes keretek között ér véget Juhászné Janik Beatrix beszédével, illetve a március 15. alkalmából bemutatott emlékműsorral, amely a „Táncsics Mihály öröksége” címet viseli.
Táncsics Napok Salgótarjánban
Fotók: Vendel LajosAhogy megírtuk, a közelmúltban egyedülálló módon fogtak össze a nógrádi rockegyüttesek a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Technikum két súlyosan beteg tanulójáért.